Monday, April 23, 2007

Hajós András és a humor


Gondolom, hogy mondani se kell annak, aki ott volt a Humorfeszt gáláján, hogy Hajós András a várakozáson alul teljesített. Aki mégis azt mondja, hogy teljesítette a kvótát, annak nagyon alacsonyan lehetnek az elvárásai.


A Humorfeszt előtt nem hallottam még Hajósról, amit tudtam róla, az csak abból a pár videóból jött, amit a feszt előtt néztem meg. Azok között volt pár valóban poénos. Elemben Kolozsvárra, mint ahogy azt be is harangozta, készületlenül jött és ez most balul sült el.

Ilyet én is tudok csinálni akármelyik csütörtökön, de ki hallgat meg engem? Lehurrogtak volna az emberek az első öt perc után, hogy akkor már inkább legyek pék ha mindenképpen akarok másodállást. Ha az ember elért egy adott szintet, akkor megengedheti magának hogy lezserül vegye a dolgokat és ennek ellenére a közönség mégse bosszulja meg azt.

Hajós jó műsorvezetőnek, mert az a típus, akiből ömlik a poén, ha épp úgy jön ki a hangulat, de ha nem poénkodik, akkor csak előadja a műsort és kész. És ha olyan kedvében lett volna, akkor ugyanolyan erőbevetéssel akár egy fergeteges humorestet is tarthatott volna.

Személyesen megismerve, abból a pár szóból, amit váltottunk, egy kedélyes és lezser alaknak ismertem meg, aki könnyen és könnyedén beszél. A közönségben megvolt a jóakarat. Kár, hogy nem jött össze egy jó műsor.

27 comments:

Anonymous said...

Hajós András egy elég érdekes figura, én a webcsatorna.hu -ról ismerem és az emil rulez kapcsán. Azt nem tudtam róla, hogy humorista, ezért számomra meglepetés volt, hogy a humorfeszt meghívottja volt.:)

jdaniels said...

Peter, en teljes mertekben ellentetesen lattama dolgokat. A nem keszuletlenseg az legalabb anyira hiteles dolog, mint a mese, hogy o szemuveges, es kover es csunya volt.
Es nekem kifejezetten tetszett a dolog. Azt hiszem a humorfeszt eddigi meghivottjai kozul az o eloadas tetszett a legjobban. Nem az volt a lenyeg benne, hogy produkciot mutasson be. Hogy kitalaljon mindenfele erdekes dolgokat, es pantomimeket, vagy buveszmutatvanyokat, hanem az volt a lenyeg benne, hogy beszelgetett, es egy nagyon nagyon kellemes hangulatot alakitott ki. Stend-up comedy. Szerintem errol szol a dolog. Es azonkivul a poenjai nekem nagyon nagyon tetszettek. Szoval reg nem kacagtam ennyire jot egy eloadason.
Lezser volt, szuper stilus, magabiztossag, persze palastolva... nagyon jo poenok. Ez volt az en velemnyem. Es a vegen az dalocska, hat nekem az is nagyon nagyon tetszett. Miutan hazaertem, megneztem a youtube on osszes videojat.
Igazan nem tudom, Te mire szamitottal volna, mit kellett volna csinaljon, hogy humoros legyen?
Azonkivul a Szomszedneni produkcioja is nagyon tetszett. Azt hiszem eddig ez a produkciojuk tetszett szinte a legjobban. Es a tied is nagyon tetszett. Szoval szerinyem egy nagyon nagyon jol sikerult eloadas volt

jdaniels said...

Ami ellenben kifejezetten NEM TETSZETT aza zsuri ertekelesei voltak
A tavalyi ertekelesek sokkal konszisztensebbek es talalobbak voltak. Most szinte semmit nem mndtak, esetleg poenkodtak kicsiket, sajat magukat eloterbe helyezve, amikor egyaltalan nem errol volt szo.

Felméri Péter said...

Misi eddig te vagy az egyetlen, aki ilyen jó véleménnyel volt a Hajós show-ról :)

Én nagyon untam a szövegét, se érdekesnek se szellemesnek nem találtam, rengeteget bámultam a plafont és néztem, hogy a csilláron 3 sor égő égett, aztán két sor nem, aztán megint 3 igen, egy szünet, és a többi mind égett. Lezserül beszélt és valóban jól jön ki egy talk-showban vagy műsorvezetésként, elemben így elég lapos volt ahhoz képest, hogy ez egy Humorfeszt volt.

Én azok között a videók között sok poénos dolgot találtam, például, amikor a vidámparkról beszélt.

Igen a zsűrivel kapcsolatban igazad van, nem volt igazán értékelés. Én nem akartam értékelni, mivel nem akartam azzal feszíteni, hogy én már nyertem, és akkor én mennyire értem az egészet és az én számból csak úgy folyik az arany. Eredetileg úgy volt, hogy Hajós értékel csak, a többiek meg hallgatunk. Ennél több nem volt egyeztetve, sőt ahogy lehet neked is feltűnt, Hajós még ennyit se tudott. Különben én úgy hallottam, hogy nagyon szigorú és szívatós tud lenni, ha így áll neki.

Kaméleon said...

Élvezem, Misi, hogy neked újabban az a stílusod, hogy széllel szemben pisilsz, éppen azért, hogy összevizezd magad. Vagyis ha valakinek tetszik valami, akkor neked az szar, ha meg valakinek nem tetszik valami, akkor neked az mennyei. És ezt csak azért csinálod, hogy sző-tyé-áfli-n-treabő :)) és mindenki gondolja azt, hogy "eeez, hülye!".

Nincs is miért tagadd, mert itt a bizonyíték rá. Alólról a harmadik komment.

jdaniels said...

Hat a szelbepisiles az nem rossz dolog, de azert van amikor komolyan mondok dolgokat. Nekem kifejezetten tetszett Hajos Andras. Olvastam azt hiszem, a Szomszedneni oldalan, hogy O meg ha nem keszul is humorosabb mint sok mas ember akik keszulnek.:) A humor az egy nagyon veszelyes terep. Fugg az ember hagulatatol, hogy mennyire ertekel valamit vagy nem ertekel valamit, vagy ha eppen olyan hagulatban van, akkor jot nevet valamin, maskor meg egyatalan. Hajos eloadasa meglepo volt, en sem erre szamitottam. Az elso par percben nem tudtam hova tenni az egeszet, valahogy tenyleg vontatott nek tunt a dolog, kettonk kozott annyi a kulonbseg, hogy en turelmesebb voltam. Ti pedig egybol ellene fordultatok. El tudom kepzelni, hogy Szabi hogy humorizalhatott, o szokott olyan poenos lenni mikor masokat kell szivatni. Es ha valamelyik rakezd, hat akkor mar lottek mindennek.
Szoval en, ha mar ott voltam, es valoszinuleg nem lesz meg egyszer lehetosegem latni eloben ezt az embert, probaltam elvezni, probaltam felismerni benne a jot. Es nem csalodtam egyaltalan. Lenyugozott a stilusa, izlesesen poenos, szellemes volt. Es ott, ahol mi ultunk, mindenki elvezte a dolgot. Lehet nalatok huzat volt, vagy rossz arra fele az akusztika.
Akarmit is mondtok, nekem eddig ez a magyarorszagi humorista tetszett a legjobban. Es nem csak azert, mert nektek tetszett, azert ennyire eppen nem fontos szamomra a velemenyed, hogy csupan emiatt ellenkezzek..:) vicc volt.:D

jdaniels said...

Rossz fellepessel kapcsolatosan.. Marci ezek szerint Te meg nem lattal rossz humoristat..:)

2005 ben a Kronika miss versenyen fellepett Fabri Sandor. Marmint csak probalt. Szoval bejott, hunyoritott kicsiket, kommentalt , hogy nem tetszenek neki a fenyek, utasitgatott... lement, aszonta, megvarja mig beallitjak. Utana visszjott, elkezdett beszelni, elmondott vagy 10 mondatot, es aszonta, hogy o ilyen kihangositassal nem tart eloadast. Es le akart menni. Gyorsan gyoprsan beallitottak a dolgokat, es ott maradt, megint belekezdett, elmondott vagy 2-3 mondatot, es letette a mikrrofont a szinpad kozepere, es lement, aszonta, hogy ilyen korulmenyek kozott nem lep fel. Oriasi zurzavar, a szrvezok rohangalnak a segge utan, kerlelik, elteleik fel ora. Nem tulzok fel orat vartunki, hogy lepjen fel. Vegre meggyoztek, es vissza tessekeltek a szinpadra. Megint belekezdett.. (amugy abszolut szorol szora ugyanazt a szoveget mondta, mint legeloszor, szoval a pofam leszakadt csuapn egy bamagolt nagy maszlag volt az egesz, minden kis apro megjegyzessel, meg a vesszok is ugyanoda voltak rakva), szoval beszelt vagy 20 percet, es akkor a kozonseg egyszeruen a pofajaba tapsolt. A mondata kozepen a kozonseg elkezdett tapsolni. Es akkor megkoszonte a szep estet, letette a mikrofont, es levonult a szinpadrol, es a kozonseg tapsolt, es futyult.. szoval ekkora egest en elkepzelni sem tudtam addig. Na ez egy szar fellepes. Es ezek utan premierben jon ide Hajos, es tudja, hogy hogy viszonyul az erdelyi kozonseg az anyaorszagi humoristakhoz, es ti aszondjatok, hogy keszuletlenul jott, es ott helyeben improvizalt?.. hat engedd meg nevessek ezen a naivsagon...

Kaméleon said...

Én, Hajós helyében nem mondtam volna többször is, hogy ez egy spontán szöveg, és, hogy nem készült satöbbi, mert teljesen látszott, hogy egy betanult szöveg volt, amibe helyenként voltak spontán elemek is.

Hajós a harmadik "hivatásos" humorista, akit látok, Nagy-Bandó és Maksa után. Élőben. És egy rakás stand-up-ot láttam: Comedy Central-tól elkezdve, egészen a Kings és Queens of Comedy-ig, meg Blue Collar Comedy Tour-ig. Mindegyik elmesél valamit. De mindenik borzasztóan humoros. Tele csattanóval, amin úgy igazán lehet nevetni, jószívvel, teliszájjal.

Amit Hajós csinált én nem találom sem humorosnak, sem viccesnek, sem semmi. Ez pont olyan mintha akármelyikünk elmesélne egy hosszú történetet, ami nem is annyira érdekes és a poénok is csak imitt-amott jönnek elő. Sokan mondják, hogy I'm easely amused, hamar meg lehet engem nevettetni. És le a kalappal Hajós előtt, amikor a Pesti nyelvet utánozta, hahotába törtem ki és tapsoltam, mert nagyon jó volt. De a színpadon nem produkált szinte semmit. A közönség hahotázott Felmérinél, a Szomszédnéninél, még a három versenyzőnél is. Hajósnál nem hallottam hahotázást. Még taps sem volt, csak vagy egy kettő. És fél óra alatt az semmi. A szomszédnéni alíg mondott valamit és mégis szinte állva tapsoltuk meg őket.

Tehát a Hajós előadás nem volt humor, csak mesélés. És innen ered minden, ami utána jött. Ha én kiadtam 10 lejt akkor izzadni akarok a nevetéstől, úgy mint szombaton, ahogy folytunk el. Lapos humort minden nap kapok bárhol... Különben amin a közöség nevetett és tapsolt az 3 trágár szó volt: faszi (talán), punci és geci. Ezekre tapsoltak... Ennyi volt a humor, ha ezt nevezni lehet humornak.

Különben még ismerek EGY valakit, akinek MINDIG ilyen eltérő véleménye van MINDENRŐL, de mindenről. És megszoktuk még csak le sem szarni a véleményét: "Mit mondott? Igen? Na jó... Hadd, hogy mondja..." Sajnos, amikor ANNYI embernek nem tetszett és akkor jössz te, hogy szerinted ő volt a LEGJOBB! Hát azon még nevetni sem tudok...

Anonymous said...

A Szomszédnéni oldalán látott klippek alapján, meg amit láttam máshol én is egy humorosabb Hajósra számitottam... Volt egy-két poénja, de ez nem az igazi...lehet, hogy jobb ha a gitárnál és az éneklésnél marad...

A Szomszédnénit régebb sokszor unalmasnak találtam, DE amit a gálaesten mutattak az tényleg megérdemelte az állva tapsot!!! Ez legyen a mérce ezentúl!

Az első három versenyző...No Comment.

Anonymous said...

A masodik Humorfeszten, mikor a Csillagok haborujat mutattad be, azt mondtak az emberek, hogy egy bunszar eloadasod volt, kedves Felmeri Peter. Kiveve 10 embert. Benne voltam ebben a 10 emberben. Pedig te csak azt adtad, ami vagy, mint humorista. Nem akartal megfelelni az elvarasoknak, nem akartal szekely humort nyomni, nem mondtal anyosviccet mondani - huseges akartal lenni onmagadhoz. Epp ezert tiszteltelek.
Ugyanazt teszi Hajos is - huseges onmagahoz, abban a humorban, amit hisz.
Azt mondja, amit gondol, annak a stilusparodiajat mutatja be, ami a stand up. Nem mondja, hogy punci az olcso nevetesek kedveert.

Eltelt ket ev az elso fellepesed ota, es olyan magabiztossagot, nem irom bekepzeltseget gyujtottel fel, hogy azt mondod, hogy barmelyik csutrtokon jobb eloadast tudsz nyujtani, mint Hajos. ismerem a kepessegeid, es baratsagodat is elvezem – de nem tudsz.
Hajos megosztotta a kozonseget, az igaz, de ez nem baj, sot, tud olyat tenni, amirol az emberek beszelnek, nem egy duma-duma-punci-rohoges strukturaju eloadast nyom, hanem azt mondja, amit gondol.
Az is jo, hogy az ember szabadon velemenyt nyilvanithat.

De ha egy-ket fellepes utan bekepzelt leszel kedves Felmeri Peter, en becsszora tokon foglak rugni.

Baratod,
Balint Ferenc - Befe

Anonymous said...

szeretnék lenni a 11.

Anonymous said...

PS: bár egyébb ügyeim miatt nem tudtam megnézni az idei humorfesztet, a youtube-on felelhető Hajós videók alapján Péter te igenis jobb vagy.
Hajrá Mariskanéni

Anonymous said...

Ottvoltam és meghallgattam a Hajós és a Te előadásodat is, kedves Péter... és azt kell mondanom, hogy helyedben csak akkor kritizálnék ennyire unintelligens módon egy ilyen embert, ha én legalább egy picivel jobb lennék nála. De a te Izabellád annyira gyenge volt, hogy az sajnos csak szégyenkezésre kellene adjon okot, s némi alázatot is kellene tanulnod (előadóművészek nélkülözhetetlen tulajdonsága) - akár Hajóstól is. Szóval a beszólásnak is van értelme és módja, de úgy tűnik, Te ezt még - sok minden más mellett nem ismered. És amilyen gyenge volt az idei Humorfesztivál, nem elsősorban azt kritizálnám, aki 400 kilométerről utazott ide, hogy ezt a néhány - sajnos inkább felkészületlen és sületlen - versenyzőt véleményezze.

beszólhatsz nekem is,
M.

jdaniels said...

Azert mert neked tetszett Hajos (nekem is tetszett), es Felmeri Petre beszolt neki, nem kell egybol Izabellat kritizalni. Peter egy pillanatig sem allitotta, hogy jobb lene Hajosnal, es ahhoz kepest szerintem izlesesen mondta el a velemnyet, szepen szolt be neki...:) Es szerintem az Izabella igenis jo volt. En mar kb 4-szer vagy 5-szor latom, de meg mindig tudtam kacagni rajta... pedig azt hiszem kivulrol tudom mar.
Az, hogy Te kijelented, hogy Peter szanalmas volt, a sajat logikad alapjan gondolom azt jelenti, hogy Te legalabb egy piciket nala jobb lennel. Gondolom ezert nem irtad oda a neved a beszolasodhoz....

Felméri Péter said...

Béfé, amikor azt írtam, hogy Hajós nem teljesített az elvárásoknak megfelelően, akkor azt nem csak a saját elélvezési mutatómon mértem le, hanem azt is néztem, hogy másoknak mennyire jött be. Kacagást csak elvétve, 2-3 percenként hallottam, a mellettem ülők is unták és a barátaim, akikkel az előadás után beszéltem, mind elégedetlenek voltak. Ezek tények. A közönség nagy részének nem jött be.

A második dolog pedig az, hogy se a fiad se a tanítványod nem vagyok, úgyhogy kérlek mellőzd ezt a kioktató hangnemet, ha valóban a barátom vagy.

M., Hajós 400 kilométert utazott, de annyi pénzt kapott, hogy kiakadt az állkapcsom.

És mindkettőtöknek: ha megnézek egy szar focimeccset és azt mondom utána, hogy ennél én is jobban játszok, vajon akkor is nekem szöktök, hogy akkor kritizáljak, ha majd jobban focizok...

Anonymous said...

Felreertesz. En nem Hajos musorat minositem, hanem a te hozzaallasod. Marmint azt a kijelentesed, hogy barmelyik csutortokon jobb eloadast csinalsz, mint Hajos. Amit nem hiszek.

BF

Anonymous said...

A szombati műsor jó volt. A vasárnapi nem épp, és lényegében egyetértek mind a Péter és a Robi erre vonatkozó bejegyzésére.

Műsorvezető - szvsz túl lassan beszélt..
Izabella - láttam már többször is, ennek ellenére a kedvenc darabom a bűvészes mellett, és nagyon tetszett ahogy megmozdítottad a közönséget. Gratula még1*.
A három versenyző - ugyanazt adta elő, mint előző nap, csak kisebb lelkesedéssel
Szomszédnéni - a bűvészkedést kivéve szuper jelenetek, még mindig emlékszem a Sapientiás és a közgázas poénra :)
Hajós - tökéletes lett volna műsorvezetőnek (csak annyi pénzért nem hiszem hogy eljött volna). 15 perc után kezdtem nagyon unni a mondókáját, de legalább ő is megnyugtatott hogy az ásítozással nem vagyok egyedül :). Az biztos, hogy az elmúlt 2 évben jobb produkciót nyújtottak a neves humoristák. Legalábbis számomra. Hajós egyszerűen unalmas volt, és épphogy csak megmosolyogtam a poénjait. Na de ez van, kinek mi jön be.

Befe: Te kioktatod, majd tökön rugdosod a barátaidat? So strange..

anonymous M: Én intelligensen kritizáltam? Vagy akkor most produkáljak jobbat Hajósnál, közönség létemre? És hagyjuk már azt a 400 km-t, most kellett volna kacagjak csak mert 6 és fél órát, netán 7-t utazott idáig, és még nem is kellett fizesse a benzint? :).

Anonymous said...

Befe: Lehet hogy pénteket akart írni Péter, mert az biztos hogy péntek esténként, amikor találkozunk nem szoktunk mellette ásítozni :).

Anonymous said...

Sot, nemcsak tokon rugdosom oket, hanem belemartom oket paradicsomszoszba es megetetem oket a krokodilommal.
De csak az igazan jo barataimat.

Befe::

benkenandor said...

Béfé, gratulálok neked, hogy ilyen elegánsan síkraszállsz a szólásszabadság és a közönséget megosztó produkciók mellett. Lehet, hogy ideje lenne elmesélnem, hogy két éve hogy nézett ki ugyanez a sztori. Transsilvanissimo forever, álszent barátom.

Anonymous said...

Te N., en nem szallok sikra ezekert, nekem csak tetszett Hajos produkcioja. En azok a dolgok mellett allok ki, amelyek tetszenek. A te produkciod, ami annyibol allt, hogy levetkoztel egy szal faszra akkor sem tetszett es most sem. Akkor sem alltam ki erte, es most sem allnak. Hajosnak volt egy 45 perces entellektul stand upja, te pedig megmutattad a pocsod. Humorfesztkor sem szervezokkent, sem humoristakent, sem emberkent nem alltam ki melletted. Es most sem allnek. Ilyen vagyok en.

Befe - alszent

benkenandor said...
This comment has been removed by the author.
Anonymous said...

Kingha said>

Nem tudom Nandi, de en szoktam olvasni a blogod, es megnezem a filmjeid, amiket feltoltesz, es altalaban tetszenek, de egyszer volt egy film, valami ufos, es irtam, hogy nagyon gagyi, es ugy otlet, mint megvalositas szintjen eleg selejtes, es ebbol valami sokkal jobbat ki lehetett volna hozni.
Haromszol szoltam hozza a blogodon, es haromszor torolted a hozzaszolasom. Ennyi a szolasszabadsagrol.

benkenandor said...

nem hajóshoz hasonlítottam magam, nem is voltam itt, nem is láttam a műsorát, nem is izgat különösebben, így utólag pláne. a felméri gyereket védtem meg a szvsz elég gané beszólásod ellen (tudom, hogy meg tudja ő védeni magát de na).

ám a történelmi hűséghez tartozik, hogy nem "mutattam meg a pöcsöm", sőt, ez volt a lényeg, de úgy látszik, ez elsiklott melletted - most már értem, hogy miért nem álltál ki mellettem. EMBERILEG, vagy mi a pöcs.

Anonymous said...

Ja, errol van szo. Hat Felmerit csak cseszegettem, hogy ne legyen olyan nagy arca, mint sajnos nekem neha van. Szerintem o sem vette komolyan, annal jobban ismer. Meg aztan eletemben egyszer verekedtem, akkor is kaptam, szoval elegge vicces egy ilyen ember szajabol a brutalis testi sertessel valo fenyegetes.
:)

Meg mindig Befe.

benkenandor said...

kingha, én nem is állítottam soha, hogy a blogom a szólásszabadságért szállna síkra.

http://nandika.freeblog.hu/archives/2006/09/03/Sari_Sari_hej_Joszte-szeg_ide_gyorsan/

itt van az inkriminált bejegyzés. most bezzeg alá tudod írni magad...

Anonymous said...

Na targytalan a cucc. Epp most beszeljuk meg Felmeri Peterrel messengeren, hogy milyen fura, hogy az emberek azt hiszik, hogy ossze vagyunk veszve, pedig nem. Peter javasolta, hogy pereljuk be egymast, mert annak nagyobb a hatasa. Ugyhogy talalkozunk a birosagon, te pernahajder!!!!