Monday, June 29, 2009

Péter nap

Jihá hi juhihá! Találjátok ki! Ne is találjátok ki. Elmondom. Így legalább nem lesz szarozás, hogy **ssza meg, elfelejtettem a névnapodat Péter, a **csába, pedig mennyire nem akartam elfelejteni és mégis, meg ilyenek. Szóval igen, ma is névnapom van, úgy ahogy volt február 22-én is többek között. És még egyéb 19 alkalommal. Szóval összesen 21 Péter nap van a Wikipédia szerint. Járj utána itt, ha nem hiszed.

Ezt kiteszem Messengerbe is, hogy mindenki lássa és kívánjon névnapot nekem, én úgy is elfelejtem mindenki másnak a névnapját. De akkor most kívánok mindenkinek akinek nem kívántam. Öt évre előre meg hátra is. És magamnak is, Boldog névnapot Péter. Köszi. Egyéb bókokat is elfogadok ma. Például: "Jó a segged Péter!" Köszönöm.

Transformerek Romániában

Ez a transformer ment előttünk egyik nap az úton, amint Kolozsvárról Szatmárra mentünk. Szerencsére nem alakult át robottá.



Thursday, June 25, 2009

Bruce Willis movie casting videóval

Visszajöttem Amszterdamból, és szerencsére TSz nem foglalta el a blogomat. Majd írok a holland fővárosról is, de addig is a türelmetlenebbeknek (főleg neked TSz, pedig csak most értem haza, de máris az van, hogy miért nincs bejegyzés) itt van egy rövid tanulmányvideó arról, hogy hogyan lehet bekerülni egy Bruce Willis filmbe. Casting. Nagyon tanulságos. Németül.



Thursday, June 18, 2009

V-Dub in za House

Elutazok pár napra és addig ki fog írni ebbe a blogba, kérditek? Hát Szabi bácsi, ha sikerül neki elfoglalni. De ha nem, akkor addig amíg úton vagyok, itt van három videó, amik régi gyöngyszemek, de lehet, hogy van még olyan, aki nem látta őket. Pedig ezek kötelező házi olvasmányok!







Wednesday, June 17, 2009

Fülmosás

Tudja valaki, milyen az a fülmosás? Nem lényeges. Csak az eredmény :D Olyan tisztán hallok mint egy isten. Mindent meghallok, még a molyok szárnycsapásait is. A bogarak beszédét is meghallom. Csak nem értem meg. Tessék? Mit mondtál TSz? Hallom, hogy beszélsz, csak nem értem mit mondasz! Na valahogy így működik a jó hallás.

Tuesday, June 16, 2009

Újabb fejlemények a háborúból + bizonyítékok

Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem a blogoba, mivel TSz mondta, hogy elfoglalja és ha ő mondja, akár meg is teheti. Nem tudom. Nagyon veszélyes ellenfél. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk egy sikátorban, mindenki döntse el magának, hogy ki a rossz. Mert én nem. Hanem TSz.

P: szoval megkaptad az uzenetemet
P: Muhahahaha!
TSz: az üzenet volt neked?
TSz: asse tudod mi az az üzenet
TSz: te fahéj
P: megkaptad mint
P: mint...
P: na pont ugy
TSz: juj de mérges vagyok
P: hat ez is volt a celom
TSz: mindjárt megeszek egy ánégyes papírt
P: es azt kepzeled h en vagyok az es igy allsz bosszut?
P: de hiaba mert en nem vagyok az az a4-es papir
P: ha
TSz: nem , csak akkor elrontom a gyomrom, és azzal foglalkozom
TSz: de el fogom foglalni a blogodat tudjad
P: HAAA
TSz: védekezz, én aztán szóltam
P: nagy szavak
TSz: megírtam a blogunkra is, amit olvasnak is az emberek
P: csak a szad jar
P: waaaaaaa
P: na hagyjad csak
P: utanajarok
TSz: nem hogy mindenféle ájdíkkal kommentelek a saját blogomon, ahogy te teszed
P: mert nem hiszem
P: waaa
P: mit irtal
P: ezert szetszedlek te pernahajder
TSz: mit szecc szét te?
TSz: mire hazajössz el lesz foglalva a blogod
TSz: a bejáratnál majd kérik a buletined
P: hat azutan szedlek szet, miutan hazaertem
P: huh, most nagyon bedurvultam erzem, hogy a gorombasag szetterjed a testemben
P: hamar hazatelefonalok es intezkedek
P: mert ha nem tudtad volna van olyan dolog h telefon
P: na erre varjal gombot
TSz: micsoda?
P: telefon hah
P: amivel kommunikalok a blogom biztonsagi embereivel
P: eselyed sincs
TSz: de
P: de nincs
TSz: van
TSz: nem is kevés
P: de nincs
TSz: van biza
P: 0.03% nem sok esely, hanem keves
TSz: a zérósokat tegyed csak szépen a végére te balga
P: 300.%, igy gondoltad?
P: na hat csakazert se teszem
P: marmint h visszateszem oket
P: 0.03% na igy
TSz: mostmár ne tedd vissza haddel
P: keso banat
P: meg mindig megadhatod magad
P: ez az utolso szavam
TSz: soha
TSz: inkább elfutok majd
P: szedheted is a labadat
P: gyavaja
TSz: egyszer lássam mitől kell féljek
TSz: a teknősöd fogja védeni a blogod?
TSz: vagy a hugod?
TSz: lerugom mint egy bolondgmbát
P: a teknosok megszoktek egy ejszaka es elszaladtak
P: de a hugom elnaspangol mint egy kungfupanda
TSz: szét futottak az éjszakába?
P: nem az ejszaka, hanem a blokkba
TSz: most el kell menjek vegyek fegyvereket
TSz: szia
P: szervusz kerlek

Friday, June 12, 2009

Háború és béke minus béke és minusz és

Szóval az van, hogy ősellenségem, TSz (született Tóth Szabolcs, anyukája szerint Szabika) már megint meglelte féltve örzött blogom titkos helyét, és elkezdte ócsárolni, ahogy mindig is szokta. Mert ő már csak ilyen. Nincs mit csináljon a saját szánalmas blogjában és akkor átjár másokhoz szemétkedni.

Egyszer már megpróbáltuk ezt lerendezni civilizáltan, de most úgy néz ki, hogy nem nyughat és újra bedurvult. Hát kedves TSz, itt van csak egy kis emlékeztetőnek, hogy mi volt a multkor. Emlékszel már? Amúgy tessék, itt egy bejegyzés. Boldog vagy már?


A tegnap összefutottam Téesszel és ez lett a találkozás eredménye. Na de hogy is jutottunk el ide?

A minap épp Téesz barátnőj Gadát főztem az egyik bárban.













[képmegmunkálás: felméripéter és Téesz][szöveg: felméripéter]