Thursday, December 31, 2009

Felméri Péter Szilveszteri üzenete a világnak

Igen, csináljátok meg, mondjátok meg, mutassátok meg, egyétek meg, igyátok meg, dugjátok meg :) Mert legtöbben csak egyszer élünk ;)

Wednesday, December 23, 2009

Videjó

Szervusztok gyerekek, főleg azok akik még olvasnak és nem sértődtek meg vagy akármi. Szóval kapjátok össze magatokat, mivel két fergeteges videó következik nektek. Mindkettő Hajdú Balázs blogmagnyitóján készült. Az első maga a megnyitó, a másik pedig a bakik. Boldog Karácsonyt.





Sunday, December 20, 2009

Szemét

Nem rég óta szemetelek magamban (eddig a szüleimmel közösen szemeteltem), ezért meglepetésszerűen ért a felismerés, hogy a hulladék, amit én termelek, majdnem teljesen csak a csomagolásokból tevődik össze. Kenyeres zacskó, ásványvizes palack, konzerv doboz, pórleves tasak, csokis doboz, haribós zacskó, tescos szatyor, és még folytathatnám, de nem folytatom, mert nem jut több az eszembe. Ja igen, még több csokis doboz. És egy kib* debreceni premier kolbász faszom vagy mi, csomagolással és tartalommal együtt, ami a lejárti idő előtt büdös volt mint egy orknak a segge. Kellemes karácsonyi vásárlást a tescoban. Faszom. Pedig a bejegyzés elején elhatároztam, hogy nem írok csúnya szavakat...

Wednesday, December 16, 2009

Showder Klub 4x6

Picit késve, de itt vannak a felvételek:



Monday, December 14, 2009

Showder Klub (16)

Mekkora keksz, hogy a Showder Klub-nál ki van téve a (16)-os karika, közben pedig mutatja, hogy egy 14 éves kislány veszettül tapsol a helyszínen a közönségben. Punks.

A béka segge alatt

Leszopom magam!!!!!!!!!!!! Akkor tavasztól a Showder Klubb előtt az "Edit férjet keres" lesz? Azt hittem ez alá a Benkő alá már nem lehet besüjjedni. Uramisten, ez már nagyon égő. Ki ez az Edit?????? Vááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!

Sunday, December 13, 2009

Hajdu Balázs

Szezonzáró Showder Klub következik most hétfőn, ami azt jelenti, hogy tavaszig csak az ismétlések pörögnek majd a műsorból a Cool-n, de ott aztán orrba-szájba. Műsort vezet Kőhalmi Zoltán, illetve fellép még Benk Dénes és Dombóvári István. Ugyanakkor bemutatkozik a Klubban Hajdú Balázs is, egyik nagy személyes kedvencem, akivel majdnem két éve futottunk össze először a Godotban, a Fiatal Félőrültek Fesztiválja alkalmából, a Dumaszínház havi tehetségkutatóján. Lehet, hogy láttátok már őt fellépni az Esti Showderben pár hete, vagy a Comedy Centrál Bemutatja című műsorban, ahonnan ebben a szezonban nagyon sok fellépő jött át. Nekem nagyon bejön Balázs humora, mindenképpen ajánlom figyelmetekbe, én ott voltam a felvételen és élőben nagyon jó volt. Szóval szezonzáró Showder Klub hétfőn, 22:25.

Wednesday, December 09, 2009

Mondom a magamét

Sztendap tehetségkutató indult az M1-en. Két hete részletek voltak az előzsűrizésről, most pedig lement az első elődöntő is. Hét versenyző, három továbbjutó. Még két ilyen lesz, majd a közönségszavazatokkal még egy ember jut be a legjobb 10 közé. A döntő szilveszterkor lesz.

A zsűriben többet között ott volt Nagy Bandó András is, aki visszafogottan véleményezte a versenyzőket, én viszont kifogtam már azt is, amikor kimutatja a foga fehérjét. A saját bőrömön, az első probálkozásom alkalmával az Erdélyi Humorfesztiválon. Szóval nem vagyok biztos benne, hogy képes kiválasztani a tehetségeket a tömegből. De ez legyen az ő bajuk.

Ami a versenyzőket illeti, ügyesek voltak, nekem a legjobban Kormos Anett tetszett, aki akár az első magyar sztendapos nő is lehet. Szoritok neki, szimpatikus jelenség, habár ahogy a kislányait alázta visszaüthet 15 év múlva, amikor a kicsik felnőnek, de a videó megmarad :)

Szintén jó volt az utolsó versenyző, aki viszont nem jutott tovább. Igaz, hogy az elején sok ismert poénnal operált, de a végére nagyon belejött. Kár érte, hogy kiesett, igaz a továbbjutók is jók voltak.

Még egy versenyzőt szeretnék kiemelni, Sás Pétert. Lehet, hogy sokan ismerik már ezt a nevet, kiemelném, hogy nem véletlenűl. Ő már 2006-ban is próbálkozott a legrangosabb magyar humor tehetségkutatón, a Magyar Rádió nyoc(!) évente megrendezett Humorversenyén és díjat is kapott. Megjelent az idei Comedy Central Bemutatja műsorban is, rendszeres fellépője a Mikroszkóp színpad Szójjál Be! sztendap músorának (zárójelben jegyzem meg, hogy a Mikroszkópról nagyon sok sztendapos jelentkezett ide) és erre meg most itt találkozunk vele, egy tehetségkutatón. És nem is ez a visszatetsző az egészben, hanem az, hogy még mindig Baló paródiával operál. Hány bőrt lehet lehúzni egy emberről??

Szóval röviden ennyit a műsorról, kíváncsian követem a fejleményeket :) Vid:




Wednesday, December 02, 2009

Elérhetőségek

Az utóbbi időben többen kérdezték, hogy miként lehetne engem meghívni fellépni valahova, mi a tennivaló, merre felé vállalok fellépéseket vagy pedig hogy hol lépek fel élőben, merre lehet engem látni, mikor megyek ide-oda. A helyzet az, hogy jelenleg engem Magyarország területén csak a Dumaszínházon keresztül lehet megrendelni, nekik pedig itt találhatók az elérhetőségeik: Dumaszínház Rendezvények. Illetve egyéb infó a Dumaszínházról itt: Dumaszínház

Természetesen, hogyha valaki előbb velem szeretné megbeszélni a dolgot, írhat egy emailt: felmerip@yahoo.com

Ha pedig romániai fellépésről lenne szó, akkor lehet egyenesem velem egyeztetni, szintén itt felmerip@yahoo.com

Ugyanakkor a Dumaszínház keretén belüli fellépéseim megtalálhatóak itt: Felméri Péter fellépések

Sunday, November 29, 2009

Showder Klub reloaded

Tegbap vettem egy Budapest térképet, hogy megfigyelhessem, hogy melyik kerület hol van és mettől-meddig tart. Nem tudom miért érdekel ennyire ez a téma, de az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a kérdés. Hogy akkor ez most az ötös? Nem, a hatos. De akkor ez most biztos az ötös. Nem az már a tizenhármas. Valaki azt mondta, hogy azért van ez a fura számozás, mert körkörösen számozták a kerületeket, kiindulva a palotától. De hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a magyarázatot. De mostantól térképpel a kezemben okos leszek.

Tegnap Hajdu Balázsnak forgattunk egy filmet, ami a blogjának a megnyitója lesz. Mogács is jött, ő krétai sakkmestert alakított. Nem kell megérteni. Itt a blog amúgy, de erről lesz még szó.

Tegnapelőtt pedig Godot-os fellépés volt Litkaival és Kőhalmival. Nagyon fasza volt, jó volt a közönség, jól éreztem magam. Utána sörözés, majd miután ránk zárt a Godot, átmentünk a Rézangyalba Zolival és a haverjaival. Nagyon jófejek.

Ma képregénykiállítás a Gödörben, holnap pedig Showder Klub, este, 22:25- illetve 23:25-től, attól függően, hogy milyen időzonában éltek. Kiss, Dombi, Bellus és Felméri. Hát mennyire jó ez? Nagyon.

Monday, November 23, 2009

Szomszédnéni

Szomszédnéni Produkciós Iroda. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs. Nem tudom kinek mennyire ismerősek ezek a nevek, de azt tudom, hogy mindenkinek van szomszéd nénije. Na jó, van olyan akinek nincs. De az fogja be a pofáját. Köszönöm.

Régebb óta vannak a szakmában mint a kekszes csoki és a vaniliás kakaó. Talán. Nyolc éve vannak együtt mint humortársulat és ha Erdélyben valaki meghallja a nevüket akkor megdobban a szíve. Majd megint és újra, és újra. A szív már csak ilyen. Ők találták ki és szervezték meg az első Erdélyi Humorfesztivált, olyan régen, hogy arra már senki se emlékszik. Csak az öreg nagytaták suttogják még egymásnak a dátumot. És ha nem lett volna ez a Humorfeszt, akkor talán én se lettem volna humorista. De hogy mennyi mindenkinek köszönhetem azt, hogy mégis az lettem, majd egy másik írásban.

Szóval nagy arcok ők ketten, bemutatkoztak már a Comedy Central Bemutatja műsorban, megjárták az Esti Showdert és most jönnek a Showder Klubba is. Ma este, RTL KLUB, 2009.11.23, 22:25 (HU Time) / 23:25 (RO Time). Give it up for thö SZPI.

Monday, November 16, 2009

Utolsó Vacsora

Belementünk a Dumaszínházas srácokkal egy fotósorozatba, amit egy orosz, de Magyarországon élő fotóművész, Merjás Georgij, készített. Az ötlete az volt, hogy egy sorozatot készít az Utolsó Vacsora című Leonardo festménytől ihletve. A sorozat öt fotóból áll és találóan a Godot Dumaszínház előtt készült. Mindegyik képen ugyanaz a 13 ember van, de mindig más ruhában. Voltunk vándorszínészek, orvosok, üzletemberek, póker játékosok és kéményseprők. Minden képre megfelelő díszlet került az asztalra és mi is alaposan átöltöztünk, több esetben át is frizuráztak minket. Voltak ott sminkesek, ruhások, fodrászok és egy alak, aki csak a napszemüvegeket hozta. Egy szóval jó szórakozás volt, annak ellenére, hogy ráment egy vasárnap.

Az első képet meg is kaptam, nagyon jó lett, de mint később kiderült véletlenül küldték tovább és a bemutató előtt nem szabad publikáljam. Ez pedig november 26.án lesz, a Godot Dumaszínházban és ha átküldik a többi képet akkor utána majd én is kiteszem ide őket. Addig is itt van egy kis promó, amit pár órája nyomtunk le Dombival és Mogáccsal a Reggeliben. Természetesen Georgij is ott volt :)


Sunday, November 15, 2009

Bank

Egy bank mellett lakok és az utóbbi félévben egyszer se féltem hazamenni... Hol Hadházi, hol KAP, hol pedig Benk Dénes figyelt le rám jóságosan. A vároban Trabarna örül a súlytalanságnak, az országúton pedig Kiss Ádám nyújtogatja ölelő karját. Jóéjszakát gyerekek.

Tuesday, November 10, 2009

Showder Klub vid

Itt van a tegnapi Showder Klubbos fellépésem, köszönet hawytube-nak az uploadért :) Ami hozzászolásom lenne, az annyi, hogy alig vágták meg. Az első részével nagyon meg vagyok elégedve, a vágás is jó volt, szép kerek lett. A második részt viszont, amikor a Dacia-ról beszélek, nagyon szétbarmolták azzal hogy kisípolták a Dacia szót. Viszont a "kurva drága", a köcsög illetve kétszer a vazzeg benne maradhatott. És hát a balfasz szó is érthető a sípolástól meg a Szentkirályi is. A Daciat pedig úgy megkúrták, hogy teljesen érthetetlen. A baj az, hogy nem is fordult meg a fejemben, hogy a Daciaval gond lehet... Szóval ettől az egész sztory érthetetlen lett, sőt idegesítő is a hangos sípszó miatt. Csesszék meg. DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA, DACIA! Ettől függetlenül jó szórakozást :)



Illetve itt van még az Extrém Magas Lenemugrók videó is, amiről említést teszek az előadáson:


Monday, November 09, 2009

Showder Klub emlékeztető

Ma este, November 9, RTL Klub, 22:25 (Hu Time) illetve 23:25 (Ro Time). Fellépők: Bödőcs Tibor, Rekop György, Felméri Péter illetve műsort vezet Aranyosi Péter.


Wednesday, November 04, 2009

Showder Klub felvétel, November 3

Tegnap letudtam a szezon első Showder Klubbos felvételét. Sajnos úgy érzem, hogy csak kb. 85%-osan teljesítettem. Ezt azért mondom, mert nem voltam teljesen fokuszban, kifelejtettem két poént, és egyszer majdnem elfelejtettem, hogy hol is tartok. Ezeket leszámítva úgy érzem, hogy sikeres volt az előadás, meg vagyok elégedve vele :) Tudom, hogy azzal, hogy egy pár erősebb poén után nem hagytam sok szünetet azt értem el, hogy kevesebbszer tapsoltak az emberek, de inkább vállaltam ezt, mint hogy az legyen, hogy van egy nagy tapsivahar, de utána még marad egy zárópénom a sztory vagy a gondolategység lezárására. Remélem nem tévedtem.

Mindezt összevetve szerintem nem kell kihagyni belőle sokat. Rögtön a felvétel után azt mondták, hogy úgy lesz megvágva, hogy felcserélik a blokkjaim sorrendjét, és ez nagyon aggasztott, mivel ezek nem teljesen külön álló részek voltak, hanem meg volt szépen az átkötés közöttük. De ma érdeklődtem és azt mondták, hogy mégse lesz sorrendcsere, mehet az egész úgy ahogy mondtam. Ez fel is dobta a napom :)

Szóval mindenkinek ajánlom a figyelmébe a Showder Klubbot, Hétfő este, November 9, RTL Klub, 22:25 (Hu Time) illetve 23:25 (Ro Time). Fellép még Bödőcs Tibor, Rekop György illetve műsort vezet Aranyosi Péter.

Thursday, October 29, 2009

Filozófia

Már jó pár napja vagyok itthon. Jó itthon :) Megvannak ezek a standard jó dolgok, hogy találkozik az ember a családdal, a haverokkal, stb., de ezeket leszámítva is jó itthon lenni. Nem tudom megmondani, hogy miért, de szeretem a szobámat. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még egy olyan szoba az életemben, amit ennyire fogok szeretni. Eddig soha nem gondolkodtam ezen, de most valahogy megfordult a fejemben.

Másik dolog ami foglalkoztat mostanában az a bürokrácia. A héten több helyre is el kellett mennem hivatalos okiratokat kikérni, beadni de ami a legjobban kiakasztott az az volt, hogy a mesteri diploma kiadásához, a mellett, hogy több mint egy évet kellett várnom, szükséges a születési bizonyítványom is a személyi mellett. Hogy ez minek a francnak kell???

Ugyanakkor érzem, hogy szorul a hurok, közeleg a Showder Klub felvétel, azaz November 3.-a. Még mindig nincs teljesen tisztázva a fejemben, hogy mit mondok el és mit nem, de jó lenne már pontosítani ezt is. Valószínűleg az űrkutatásról filozofálok egy keveset, ha már KAP megemlítette az évadnyitóban és a dacia-ánkról. Ki-ki térve egyebekre, ahogy a hangulat hozza :)

Addig is ajánlom mindenki figyelmébe a most hétfői Klubbot, amiben műsort vezet Hadházi, illetve fellép Kiss Ádi, Csenki Attila és Mogács Dániel. Az előbbieket valószínűleg mindenbki ismeri már, hisz a S.K. alapemberei, ezért én az utóbbi srácra felhívnám a figyelmet. Lehet, hogy van olyan aki emlékszik még rá az első szezonból. Ő volt az aki Uri Gellert paródiázta illetve ET-ről beszélt. Aztán lelépett a Comedy Central-ra, ott a Susogós Mackók Brandonja és egyik írója is lett. Most viszont egy pár srác átjön a Showder Klubba a Comedy Central Bemutatja című sztendap műsorból (amúgy ez a műsor párhuzamosan fut a Showder Klubbal a magyar Comedy Centralon, ajánlom az érdeklődők figyelmébe, hisz ott is van pár jó előadó). Szóval közülük jön át pár srác, akik, senkit ne tévesszen meg a promós szöveg, nem új arcok, sokan akkor kezdték a sztendapot, amikor én. Szóval közülük való Mogács is (és még pár arc, akiket én nagyon kedvelek, de róluk majd máskor), aki azt mondta, hogy fergetegesen sikerült a visszatérése a felvételen. Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre, habár ma beszéltünk és azt mondta, hogy nem úgy vágták meg, ahogy ő azt szerette volna, de hát a vágással nekem is sokszor meggyűlt a bajom. Hát majd meglátjuk az eredményt :)

Tuesday, October 27, 2009

Showder Klub 4/1

Újra itt a Showder Klub, immár a negyedik szezon pörög. Végre itthon is van RTL Klubbunk és nem csak holnap tudom letorrerentezni a legfrissebb részeket. KAP vezette a műsort, felléptek Beliczai, Trabarna és Benk.

Újra kettészakítja a középső fellépőt a reklám, amire oda kell figyeljek, mivel én is leszek középső és ha nem találok valami jó poént erre, akkor inkább nem mondok semmit.

De visszatérve a műsorra, szerintem a közönség reakciója, így a tévén keresztül, nagyon visszafogott volt, többre számítottam, hisz a srácok poénjai is erősek voltak. Szintén saját vélemény, de nekem a legjobban Trabarna tetszett. Nagyon pörgős volt, jól adta elő, és engem kiterített a használtbarátnők.hu illetve a bankrablásos sztori. Nagyon nagy volt. Ezért is lep meg, hogy miért ilyen alacsony a nézők értékelése a port.hu-n. Valaki megmagyarázná, hogy miért pont őt pontozták le ennyire????

Tuesday, October 20, 2009

Hősök tere - turisztikai látványosság

Biztos sokan elgondolkodtak azon, hogy a turisták miért látogatják előszeretettel a Hősök terét Budapesten. A választ a következő videóból le lehet szűrni:



Friday, October 16, 2009

Felméri Péter - Wikipédia szócikk

Nem lett Felméri Péter utca, nem lett Felméri Péter hold, se sajt, se semmi, de lett wikipedia szócikk :D Egy fiatalember, Kiss Norbert egy szegedi Dumaszínházas fellépés után felajánlotta, hogy ő, mint rendszeres wikipedia szerkesztő összedobja a Felméri Pétert is, és el se telt egy hét, már fent is van. Hát nem nagyszerű, kérdem én? De az, válaszolom én. A fotó a helyszínen, fellépés után készült. Itt meg is lehet nézni. Köszönöm Kiss Norbert :)

Tuesday, October 13, 2009

Csillag Születik

Újra Csillag Születik tehetségkutató műsor van az RTL Klubbon, a hétévégén ment le az első adás. Az új formátum nagyon hasonlít az angol Brittain Got Tallent-hez és szerintem nem volt kár áttérni, mivel jobban néz ki mint az első szezon. Itt van az eddigi kedvencem. Sok sikert kívánok neki:

UPDATE: Sajnos törölték a tuberól a videót, de itt a link az RTL oldalára: VIDEÓ



Thursday, October 01, 2009

Felméri Péter, a Grandomán

Arra ébredtem, hogy el voltam ragadtatva magamtól, hogy mennyire ügyes, okos, stb. vagyok, ezért elgondolkoztam azon, hogy mit is nevezzek el magamról. Egy hidacskát egy istenhátamögötti patak felett? Felméri Péter Híd. Áhh, túl kicsi. Egy körforgalmat egy eldugott kisvárosban? Felméri Péter körforgalom? Hümm... Nem. Túl kicsi. Egy sajtot? Felméri Péter sajt? Na, ez már nem rossz. Egy nagy sajtot. Felméri Péter Nagysajt. Nem. Ez is túl kicsi. Szobrot? Pl. A parlament előtti Kossuth szobrot kéne elnevezni rólam. Felméri Péter szobor. Na, ez már mutatna valahogy... Áh nem, túl kicsi. Talán egy utcát? Netán egy stadiont? Vagy egy várost? Egy szigetet?? Nemrossz, de lehet ennél jobbat is találni. Egy bolygót. Na ez már szép lenne. Felméri Péter Bolygó. Talán ez megteszi. Ki is nézek egy szépet magamnak. Te mit neveznél el Felméri Péterről?

Thursday, September 24, 2009

Még több bolygót a Naprendszerbe

Ez egy régebbi esemény, de mivel csak most bukkantam rá, csak most ágyazom ide a videót. Nagyon tetszett a dolog, mindenképp akarom terjeszteni. Tessék:



Wednesday, September 23, 2009

Vicc író program v1.0 beta

Beliczai Balázzsal utaztunk egy fellépésre, amikor felvetődött, hogy ha már informatikus vagyok, írhatnék egy poén-író programot. Egy software-t ami csak úgy köpje magából a jobbnál jobb anyagokat. Csak megadom paraméternek a témát, hosszúságot, és pár perc alatt kész is az új blokk. Azt mondtam Balázsnak, hogy egyelőre még ne tartsa vissza a lélegzetét, mert ezt elég kivitelezhetetlennek tartom jelenleg.

Az ötlet viszont nem hagyott nyugodni. Eszembe jutott, hogy lapoztam már végig "A világ legjobb ... viccei" sorozatokat unottabban mint a házolvasmányt. És akkor jött az ötlet, hogy ha kész humor blokkokat nem is, de ilyen vicceket az én programom is tudna írni. Sőt, talán a "Világ legjobb tízezer vicce" könyvet is egy program segítségével kerekítették fel tizenhétről tízezerre.

Nekifogtam hát az elemzésnek és hamar rájöttem, hogy a legtöbb vicc szerkezete igen egyszerű, pont olyan mint a sexnek. Mert van felvezetője, közepe és csattanója. Nem mintha ez a csodálatos hasonlat segített volna valamit is a további munkálatokban.

Nekifogtam hát tovább elemezni a szerkezetet. A bevezető például ilyen: "Két rendőr megy az utcán. Így szól az egyik: ", vagy "Újdonsült feleség a férjnek:". Itt még semmi bonyodalom sincs. A hallgató maga elé képzeli a két rendőrt, amint megy. Kint az utcán, mert hát a rendőrök ott mennek. Ennél több fantázia nem is kell. Nem érdekel, hogy mit cipelnek a hónuk alatt, vagy hogy jól aludtak az éjjel.

Ha fixálva van az alapállás, akkor jöhet a bonyodalom. Ez az a pillanat, amikor beáll a feszültség úgy a történetben, mint a viccmondó hallgatóságában. És mindenkiben feltevődik az aggódó feszült kérdés, hogy vajon az idáig megismert és nem kevés esetben megkedvelt hősünk miként vágja ki magát szorult helyzetéből. Illetve ilyenkor kiabálhatjuk be, hogy ezt a viccet már ismerjük, unottan köpve egyet balra. Ezt inkább kocsmákban vagy a piacon. Egy ilyen sorra példa: " - Öt ász? - csodálkozik a kezdő. - És ilyenkor ki nyer?" Ugye már a hajunkban is érezzük a feszültséget?

És természetesen a vicc csattanóval záródik. Erre különös figyelmet kell fordítani, ha eddig el-el felejtettünk a vicc menetét, akkor se rontsuk el a hatást azzal, hogy keressünk a szavakat a poén kimondásánál. Hiszen ez az a pont amin az egész vicc áll vagy bukik. Itt mennybe mehetünk vagy akár a pokolba, szóval legyünk magabiztosak és vágjuk ki határozottan az adut. Például: " - Mert én mindig leoltom a lámpát!" És tádádádádá, dobpergés megdicsőülés, lehet menni csajozni.

Ezt volt tehát egy alap-szerkezetű vicc. Ahhoz, hogy teljesen megértsük a viccek világát még egy nagyon fontos elemre kell rávilágítanom, mégpedig arra, hogy annál hatalmasabb a csattanó, annál monumentálisabb a vicc, minél meglepőbb a vége. Tessék, elmondtam. Ezek után pedig nem tettem mást, mint hogy a szerkezetet összekombináltam a meglepetéselemmel és kész is volt a software.

Namostmár a program úgy működik, hogy belegyömöszölünk az adatbázisába rengeteg ilyen szerkezetű viccet, a program pedig megkeveri ezeket és tetszés szerint választ a feltöltött viccekből egy bevezetőt, közepet és csattanót. A meglepetés elem pedig magától jön majd a keverés eredményeként. Lássuk mit dob hát ki a program első viccnek. Hú de nagyon türelmetlen vagyok, izzad a tenyerem. Mintha már benne lennék a viccbe, annyira fel vagyok fokozódva hangulatilag. És kész! Itt van az első vicc amit a program főzött:

Két rendőr megy az utcán. Így szól az egyik:
- Öt ász? - csodálkozik a kezdő. - És ilyenkor ki nyer?
- Mert én mindig leoltom a lámpát!

Hát nem fantasztikus?! Micsoda poén, micsoda csattanó! És a meglepetés elem fantasztikusra sikerült. Egy klasszikus született.

Thursday, September 17, 2009

Az van ami van

Elmegyek Nagybányára manóskodni, mint a tavaly meg tavaly előtt. Majd teszek fel fotókat, ha lesz valami jó. Csak ne essen az eső, mert akkor az egész meg lesz... La revedere.

Wednesday, September 16, 2009

Monday, September 14, 2009

Nyaralás után tralala

Ezt már régebben megírtam, de nem találtam meg csak most. Hát tessék :D

Horvátországból hazajövet, még mindig sóval a szememben megálltunk a határon, a vámos felnyittatta velem a csomagtartót és megakadt a szeme a vízipisztolyon. Mit vízipisztoly, vízipuska. Vízigépfegyver. Megkérdezte, hogy van-e rá engedélyem. Erre picit lemerevedtem, mert nem volt. Elsőre arra gondoltam, hogy azt mondom, hogy van, de otthon felejtettem. Majd arra, hogy lázasan keresni kezdek az irataim között és csak utána "veszem észre meglepetten", hogy nincs nálam. De amíg az agyam ide oda cikázott a lehetőségek között, ő már el is kezdett mosolyogni. Erre én is kapcsoltam, hogy valójába nem is kéri az engedélyt. Természetesnek ható nevetést színleltem, majd ehehhheh hehehhee eh visszaültem az autóba. Forró helyzet volt

Másnapra viszont már megcsiklandozta a fantáziámat ez a vízipuska gengszterség, ezért fényes nappal, fél liter vízzel és ötven liter magabiztossággal nekivágtam Budapestnek, hogy rémültetet keltsek mindenben. Azért mindenben, mert csak élettelen tárgyakra mertem lőni. Azért nekem is vannak határaim. De ami után se az autók, se a parkolóóra nem mert visszapofázni, elhatároztam, hogy próbát teszek a kisebb humanoidokkal is. Meg is szólítottam két gyereket az utcán:
- Hajlandóak-e önök részt venni egy vízipisztoly csatában? Egyoldalúan...
De csak bámultak, biztos nem értették a felhívást vagy csak az volt a gond, hogy náluk épp nem volt vízipisztoly. Szóval őket hamar elintéztem, egy lövés a hasba egy pedig a nyakra és már mentem is tovább, főleg azért mert nem messze állt a két gyerek gazdája.

Utána egy nő akad az utamba, aki megkérdezte, hogy az a vízipuska valódi? Majdnem elnevettem magam a naivságán de végül csak annyit kérdeztem, hogy mit szólna ha rajta próbálnánk ki, de ezt meg nem akarta. Aztán, hogy felvágjak picit neki, azt mondtam, hogy engedélyem is van rá és végül is nem hivatalos szerv, hogy ellenőrizhesse és így a riszpekt is nagyobb. Tíz méter távolságból pedig még visszakiabáltam, hogy olimpiai ezüstöm van viszipuskából.

Most pedig kijelentem, hogy akárki büntetlenül lőhet rám vízipisztollyal vagy vízipuskával Budapest területén szeptember végéig. És Csenki Attilára is. Csak ő még nem tud róla. Tessék előkeresni a fegyvereket!

Sunday, September 06, 2009

Booya. Vége a vakációnak, kimostam a szememből a sót, lehűlt az idő. És nem csak ennyi történt. Meséltem már a Fábry féle projektről. Csak akkor nem számítottam arra, hogy e miatt rengeteget kell Pesten legyek. Ugyebár minden második héten van Esti Showder, ezért kéthetes ciklusokban kell gondolkodni. Úgy indul, hogy egyik héten Kedden és Pénteken van gegparty, utána való héten pedig Kedden illetve Szerdán felvétel, ahol ott kell legyen valaki a gegcsapatból. Következő héttől pedig minden indul újra. És ha egyik olyan hétvégén, amikor nincs pénteken gegparty bejön egy fellépés, akkor már nem is éri meg hazajönni. Így alakult, hogy most hétfőn elutazok Pestre és csak Októberben jövök haza. Ez több mint három hét... Most elég furán érzem magam, nem is tudom miért. Pedig számítottam rá, hogy valamikor eljön ez is, most mégis... Na nem tudom, biztos jó lesz. Csak most fura. Mintha elköltöznék otthonról...

Thursday, August 20, 2009

Augusztus húsz testközelből

Mivel pont Budapesten voltam ezen a napon, a kíváncsiságom nem engedte meg, hogy kihagyjam a tűzijátékot. Nem a sok petárda vonzott leginkább, hanem maga az élmény, a rengeteg összegyűlt ember, az ünneplés élőben és nem tévén keresztül. Meg kell mondjam, hogy minden pénzt megért ez az élmény. A tűzijátékot kiegészítő fantasztikus zene, ami nem csak szép volt, de nagyon szépen hangzott is mindenfelé. Ugyanakkor annyira találó is, hogy néha beleborzongtam. Rengeteg ember jött el nézni, és amíg a tűzijáték tartott, mindenki azt figyelte. Egy nagyon kellemes összetartó érzés fogott el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. A Margit-híd teljesen le volt zárva és rengeteg ember állt ott és nézte a műsort.

A kép kicsit reálisabbra váltott, amikor véget ért a felhajtás. Elhallt a zene, elmúlt a varázs. Ahogy megmozdult a tömeg látni lehetett a sok szemetet az utcán, üres üvegek, újságok, műanyag.

Mindenki megindult valahova, nagy volt a nyüzsgés. De amint a tömeg nagy része szétoszlott sokan leültek a járdákra. Ők már jócskán ittak előtte meg közben, szóval egy részük bulizott, másik részükből filozófus lett. Egyik üzlet előtt egy húszon éves csajszi ült egy homeless mellett és azt mondta neki: "Neked simán könnyebb, kapsz valami kaját a szemétben, azt megeszed és boldog vagy." No Comment.

És hogy tovább árnyaljam a képet: amikor már épp haza fele sétáltam, egy kötekedő alakra lettem figyelmes, aki ordítozva szidott és cukkolt egy magyar gárdistának tűnő csoportot, ahol nők és gyerekek is voltak. Később elkapták a rendőrök, és mint az elkapott szövegfoszlányokból kiderült, nem ők voltak az elsők, előtte már megütött pár embert, az előbbi csoport csak a többiek segítségére sietett. Volt alkalmam közelebbről is megnézni a randalírozó srácot és azt kell mondjam, hogy se egy túl kidolgozott teste, se óriási termete, se vad arckifejezése nem volt. Csak az látszott rajta, hogy ivott.

A pontot az i-re egy mellettem elhaladó, középkorú összeesküvés elméleteken felnőtt férfi tette fel, aki csak annyit mondott, hogy: "Biztos az egész csak pankráció."

Tuesday, August 18, 2009

IGEN

Nem.

Monday, August 17, 2009

Fábry Sándor projekt és a könyvírás projekt

Na mi van, kérdi a tükörtojás. Na mi van, kérdi a kávéfőző is. Na mi van, kérdi a szemetes autó is. Leírom a blogba és akkor mindenki olvassa el a szemével. És adja tovább az abrosznak is. Wifin.

Az van, hogy most egyszerre igencsak foglalt lettem, pedig én még akkor is tudok foglalt lenni, ha épp nem vagyok az. Épp szézezerrel melegítettem volna a horvát tengerpartra fekvéssel meg vízipisztolyos célba lövéssel, amikor jött ez a fantasztikus lehetőség, hogy benne legyek a Fábry Showderének a geg-csapatában. Ez egy három adásos próba időszak lenne, szóval be kell keményíteni, vagy három adás után repülök, mint a... a... na. mint a repülőgép. Tessék hasonlat. Most akkor erre gyúrok. Akinek valami ötletes ötlete van, hogy miről beszélhetne Fábry Sándor a műsorában, az dobjon ide pár sort. És lesz még egy érdekes projekt az Esti Showderben, de erről egyelőre semmit. Majd ha megnézitek a tévében valószínűleg rájösztök, hogy mi az :) Hát nem nagyszerű? Tegye fel a kezét az aki szerint nagyszerű. Köszönöm.

A másik pedig az, hogy megkeresett egy kiadó, hogy írjak már egy könyvet, ami vicces legyen meg ilyenek és hogy vegyék majd meg az emberek. Azt akarták, hogy azt írjam le, amiket beszélni szoktam előadás közben, de valószínűleg nem az lesz. Majd kitalálom. Szóval ez a projekt a number kettő. A Szomszédokat is megkereste ugyanez a kiadó, és ők is benne vannak a projektbe. Ma írjuk alá a szerződést. Lehet, hogy a kiadó sorra vesz minden erdélyi humoristát. A Székelylend meg majd kinyomtat pár mp3-ast. Vagy lekottáz.

Tuesday, August 04, 2009

Out of order

Elutaztam nyaralni meg fellépni. Majd jövök.

Friday, July 24, 2009

Az Anti-krumpli

Biztos mindenki fogott már a kezében anti-krumplit, sőt talán most is azt tart a kezében, amikor ezeket a sorokat olvassa. Azt nem tudom, hogy valakinek miért lenne épp anti-krumplival teli a keze, de most lényegtelen is. Meg elég hülyén is néz ki, hogy valaki ül a monitor előtt, aztán meg se tud moccanni sok anti-krumplitól, amit az ölében tart. Mekkora állatság már anti-krumplival ülni a gép előtt. Beszarás. Na mindegy, a ti dolgotok.

Szóval mi is lehet az az anti-krumpli, kérdi a tudatlan elme. Hát elmagyarázom. Ezért vagyok itt. Nem másért. Hanem pont ezért. Az anti-krumpli pont olyan mint a krumpli, csak az ellenkezője. Tehát nem az van, hogy van krumpli, amit csak szimplán krumplinak nevezünk, hanem az van, hogy éppenséggel nincs krumpli, tehát anti-krumpli van. Éterjük kéremszépen? Tehát az anti-krumpli pont olyan mint a negatív előjelű krumpli, csak itt nem az van, hogy nincs krumpli, hanem az van, hogy van anti-krumpli. Kapish? Képletben így néz ki: anti-krumpli=-krumpli (ejtsd: minuszkrumpli). Ilyen egyszerű. Mondok egy példát is erre. Mondjuk van egy gazda, legyen a neve X, és van naki 3 kiló krumplija. De ugyanakkor van egy másik gazda, Y, neki pedig 2 és fél kiló anti-krumplija van. Namostmár Y gazda átad X gazdának egy és egy negyed kiló anti-krumplit, erre pedig X gazda kötelezően át kell adjon Y gazdának egy és egy negyed kiló krumplit. Se többet, se kevesebbet. Ekkor X gazdának marad egy és háromnegyed kiló krumplija, Y gazdának pedig... Na? Mennyi? Igen, pontosan egy és egy negyed kiló anti-krumplija. Ez az anti-krumpli fizikájának az alapja. Ilyen egyszerű. Vankérdésnincskérdés.

Amszterdam 2.


Ezt a bejegyzést már nagyon rég óta halogatom. Már akkor meg kellett volna írnom, amikor hazajöttem Amszterdamból, de nem tudtam, hogy megsértek-e vele valakit vagy sem. Aztán rájöttem, hogy nem sértek meg senkit, vagy akit meg is sértek, az nem tud magyarul olvasni, mert holland, akkor meg minek megírni? Egy bejegyzés, ami nem sért meg senkit, bleah. Hát kell az ilyen? Nem. Helyes.

Na de újragondoltam az életemet azóta, és rájöttem, hogy nem csak azért éri meg írni, hogy sértegessek, hanem például azért is, hogy pénzt keressek vele. Például. Hogy csak egy példát mondjak. Vagy hogy informáljak. Hogy csak két példát mondjak. Na. Ez a bejegyzés pedig a másodikra lesz egy jó példa. Például. Szóval figyelem! Következik Amszterdam térékepe turistáknak, meg úgy általában mindenkinek:

Ígéret

Megígérem, hogy holnap megpróbálok egy újabb bejegyzést írni. Eddig még soha nem ígértem ilyet...

Wednesday, July 15, 2009

Csiby Károly visszavág

“Kedves zsidóbérenc ócska bohóc, Felméri Péter!
Ha már eldicsekedtél a tőlem kapott levéllel, nyugodtan közzétehetted volna a tisztességes nevemet is, amely valódi és nem álnév, ami mögé a ti virtuális világotokban szerettek rejtőzködni.
A véleményemet fenntartom. Süllyedsz majd te is az egész liberális szar zsidó álvilágotokkal együtt. Nem lesz kár értetek.
Egyébként pedig tanulj meg számolni. Nem vagyok 56 éves. Amúgy pedig az sem lenne gond. Én valóban boldog és nyugodt vagyok a Hargitán, ahova a Szeku általi, hontalan útlevéllel való kiüldözés és 25 év "magyar"országi tartózkodás után költöztem.
Te pedig tényleg szarkolozsvári vagy, a néhai barátom, a metélt Eckstein, valamint a "szintén zenész" TGM mellett (akivel ráadásul egy udvarban nőttem fel a néhai Kolozsvár - ma: Cluj-Napoca, néhai Rákóczi útjának 21. száma alatt)!”

Újra lendületben Csiby Károly (54) és hát mi sem bisonyítja ékesebben Románia internetes lefedettégét, mint az, hogy egy 54 (ötvennégy) éves bácsi netezik a Hargita tetején. Hurrá. Én nem akarok veled harcot Cs. Károly (54), csak te kérted, hogy említselek meg név szerint, hát tessék, itt vagy a blogba. És kedves zsidók (úgy mindenki összesen), legyetek szívesek kifizetni engem, ha már a bérencetek vagyok.

És egy utolsó kérdés, úgy mindenkihez, hogy mi az a Magyarok Istene, mert én erről még nem hallottam. Még a papok se mondanak ilyet, csak úgy, hogy Isten. Ez a helyes forma, kérem szépen.

Wednesday, July 08, 2009

Lost

A Lost-ot nézem, már az ötödik szezon közepénél tartok. Sokan azt mondták, hogy ezzel vége is lesz, de ez nem igaz, mert már be van jelentve a 6. "final" szezon első része is az imdb-n: 2010 január. De amit ezzel kapcsolatban írni akartam, az nem ez volt, hanem az, hogy összefoglaljam azoknak, akik nem nézték az eddig látottakat, anélkül, hogy lelőjek egyetlen csattanót is. Szóval itt van az amiről a Lost szól szerintem (angolul):

The Island Jack, bla bla bla, The Island, bla, bla, Move the Island, bla bla, Got to get of this Island, bla, bla, Got to get back to the Island, bla, bla, The Island Jack, the Island bla.

Remélem segített.

Sunday, July 05, 2009

Amszterdam 1

Talán még emlékszik valaki, hogy mondtam, hogy jártam Amszterdamban és megígértem, hogy majd be is számolok róla. Hát itt van az első beszámoló. Nem írók azokról a dolgokról, amikről úgy is mindenki beszél, hogy prostik a kirakatba, fű meg fa, tulipán és szélmalom, Van Gogh és Rembrandt. Mi van akkor még Amszterdamban, kérdik azok akik még nem jártak arrafelé? Hát azt tudni kell, hogy rengeteg féle népség fordul meg a holland fővárosban. Ezt a hömpölygő sokaságot pedig fel kell valaki ügyelje. És ki lenne erre a feladatra alkalmasabb mint... Mint... Mint BATMAN. És lám, nem csak ő lát mindent és mindenkit, hanem a szemfüles fotósnak őt is sikerülhet lencsevégre kapni.

Egyedik ábra. A Batman éberen őrködik a turisták fölött. Itt épp egy orosz turista fölött őrködik.

2. ábra. A Batman meguzsonnázik a fészkében abból amit az anyja tett neki.

III. ábra A Batman tovább őrködik, a téren zéró bűntény. A Batman emelvényre állt, hogy jobban lásson.


Friday, July 03, 2009

Ki miért gondolja, hogy Felméri Péternek a fejébe szállt a sztárság?

Ez egy olyan bejegyzés, hogy ide mindenki beírhatja, hogy mennyire sajnálja, hogy megváltoztam, amióta ilyen hatalmas nagy sztár lettem, amilyen most vagyok. Lehet például azt írni, hogy "régebben szerettelek, de most már nem, mert beképzelt lettél". Vagy azt, hogy "soha se szerettelek, hát még most, hogy ilyen nagy az arcod". Talán valaki úgy gondolja, hogy már nem vagyok kedves vagy csúnya szavakat használok. Esetleg az szúrja a szemét, hogy pornót töltöttem fel a blogba. Szóval mindenki élje ki a kreativitását, tessék alkotni, aztán a végén mindenkit kiosztok rendesen.

Wednesday, July 01, 2009

Anonymous Máté

Az évek során sok kritikát kaptam a fellépéseim miatt, voltak pozitívak és negatívak, építő jellegűek és anyázósak is. Kaptam levelet a yahoo-ra meg az iwiw-en, írtak a blogomba is, sőt a fórumokon is kaptam hideget és meleget is. Voltam már a "román gyerek", mondták már, hogy érthetetlenül pusmogok az orrom alatt, hogy nem tudok magyarul beszélni, hogy nagyon béna vagyok, hogy nincs helyem a humor szakmában és menjek inkább péknek, hogy hagyjam abba, mert informatikusnak biztos jobb lennék, hogy egy kezdő köcsög vagyok, hogy fennhordom az orrom, hogy beképzelt vagyok, amikor semmit se értem el és hogy mit képzelek magamról úgy egyáltalán. Ugyanakkor volt akinek tetszett amit csinálok, sok dicséretet és elismerést kaptam, teljesen ismeretlen emberek szólítottak meg az utcán és gratuláltak, mert láttak a tévében, jelöltek be iwiw-en, mert jó voltam a Showder Klubban vagy valamelyik Dumaszínházban vagy Rádiókabaréban. Készítettek nekem rajongói klubbot az iwiw-en, vagy más közösségi portálokon, dicsértek a youtubeon. Az arány olyan 90%-ban pozitív, 10%-ban negatív. És itt meg kell említsem, hogy nagyon örülök azoknak is, akik utólag bevallották, hogy első meghallgatásra, illetve első alkalmakkor nem kedvelték a humoromat, de most már nagyon szeretik amit csinálok. És igen, tudom, hogy megosztó a stílusom, és ezt nem is bánom. Sőt, büszke vagyok rá. Örülök, hogy nem mindenki érti meg a poénjaimat, hogy nem mindenki látja meg a szépségét a történeteimnek. Ez már csak ilyen.

Anonymous Máté, habzódhat a szád itt évekig, ha ez téged kielégít, nevezd csak seggnyalóknak azokat, akiknek tetszik amit csinálok, de amíg nem tudsz egy ilyen gyönyörű kritikát megfogalmazni, mint ez az 56 éves úr a hegyekből, addig csak ne pattogjál, mert sehol sem vagy.

"Kedves Fiatalember!

Azért írok, hogy közöljem veled, hogy mélységesen felháborít az, amit - biztosan jó pénzért, a zsidók mindig jól megfizetik a fajtájukat gyalázó gójokat (lásd szegény Adyt) - a judapesti rádióban közvetített ún. Rádiókabaréban művelsz. Amelyet - no nem a Rádiókabarét, hanem a néhai Kossuth Rádiót (újabban "emeregey") - szokásból vagy nosztalgiából még hallgatok it fenn a Hargitán.
Szomorú, hogy a szülővárosom nevét a zsidó főnökeid által eléd szórt harminc ezüstpénzért bemocskolod! Költözz ki Judapestre (ahonnan én 25 év kényszertartózkodás után hazajöttem), és ne emlegesd Kolozsvárt!
Szégyelld magad!
Amúgy meg színvonaltalan, olcsó poénokra épülő és szánalmas magyar nyelven előadott a "produkciód", amelynek témáit a metszettfaszú munkaadóid elvárásaihoz igazítod és mocskolod a magyar nemzet és az egyház értékeit.
Verjen meg a Magyarok Istene!"

Amúgy a levél címe: Szarkolozsvári

Ezt a levelet a júniusi Kossuth Rádiós Rádiókabaré után kaptam iwiwen. Meg lehet hallgatni és ítélkezni.


Felméri Péter - Rádiókabaré 2009. Június - Felméri Péter

Monday, June 29, 2009

Péter nap

Jihá hi juhihá! Találjátok ki! Ne is találjátok ki. Elmondom. Így legalább nem lesz szarozás, hogy **ssza meg, elfelejtettem a névnapodat Péter, a **csába, pedig mennyire nem akartam elfelejteni és mégis, meg ilyenek. Szóval igen, ma is névnapom van, úgy ahogy volt február 22-én is többek között. És még egyéb 19 alkalommal. Szóval összesen 21 Péter nap van a Wikipédia szerint. Járj utána itt, ha nem hiszed.

Ezt kiteszem Messengerbe is, hogy mindenki lássa és kívánjon névnapot nekem, én úgy is elfelejtem mindenki másnak a névnapját. De akkor most kívánok mindenkinek akinek nem kívántam. Öt évre előre meg hátra is. És magamnak is, Boldog névnapot Péter. Köszi. Egyéb bókokat is elfogadok ma. Például: "Jó a segged Péter!" Köszönöm.

Transformerek Romániában

Ez a transformer ment előttünk egyik nap az úton, amint Kolozsvárról Szatmárra mentünk. Szerencsére nem alakult át robottá.



Thursday, June 25, 2009

Bruce Willis movie casting videóval

Visszajöttem Amszterdamból, és szerencsére TSz nem foglalta el a blogomat. Majd írok a holland fővárosról is, de addig is a türelmetlenebbeknek (főleg neked TSz, pedig csak most értem haza, de máris az van, hogy miért nincs bejegyzés) itt van egy rövid tanulmányvideó arról, hogy hogyan lehet bekerülni egy Bruce Willis filmbe. Casting. Nagyon tanulságos. Németül.



Thursday, June 18, 2009

V-Dub in za House

Elutazok pár napra és addig ki fog írni ebbe a blogba, kérditek? Hát Szabi bácsi, ha sikerül neki elfoglalni. De ha nem, akkor addig amíg úton vagyok, itt van három videó, amik régi gyöngyszemek, de lehet, hogy van még olyan, aki nem látta őket. Pedig ezek kötelező házi olvasmányok!







Wednesday, June 17, 2009

Fülmosás

Tudja valaki, milyen az a fülmosás? Nem lényeges. Csak az eredmény :D Olyan tisztán hallok mint egy isten. Mindent meghallok, még a molyok szárnycsapásait is. A bogarak beszédét is meghallom. Csak nem értem meg. Tessék? Mit mondtál TSz? Hallom, hogy beszélsz, csak nem értem mit mondasz! Na valahogy így működik a jó hallás.

Tuesday, June 16, 2009

Újabb fejlemények a háborúból + bizonyítékok

Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem a blogoba, mivel TSz mondta, hogy elfoglalja és ha ő mondja, akár meg is teheti. Nem tudom. Nagyon veszélyes ellenfél. A következő beszélgetés zajlott le közöttünk egy sikátorban, mindenki döntse el magának, hogy ki a rossz. Mert én nem. Hanem TSz.

P: szoval megkaptad az uzenetemet
P: Muhahahaha!
TSz: az üzenet volt neked?
TSz: asse tudod mi az az üzenet
TSz: te fahéj
P: megkaptad mint
P: mint...
P: na pont ugy
TSz: juj de mérges vagyok
P: hat ez is volt a celom
TSz: mindjárt megeszek egy ánégyes papírt
P: es azt kepzeled h en vagyok az es igy allsz bosszut?
P: de hiaba mert en nem vagyok az az a4-es papir
P: ha
TSz: nem , csak akkor elrontom a gyomrom, és azzal foglalkozom
TSz: de el fogom foglalni a blogodat tudjad
P: HAAA
TSz: védekezz, én aztán szóltam
P: nagy szavak
TSz: megírtam a blogunkra is, amit olvasnak is az emberek
P: csak a szad jar
P: waaaaaaa
P: na hagyjad csak
P: utanajarok
TSz: nem hogy mindenféle ájdíkkal kommentelek a saját blogomon, ahogy te teszed
P: mert nem hiszem
P: waaa
P: mit irtal
P: ezert szetszedlek te pernahajder
TSz: mit szecc szét te?
TSz: mire hazajössz el lesz foglalva a blogod
TSz: a bejáratnál majd kérik a buletined
P: hat azutan szedlek szet, miutan hazaertem
P: huh, most nagyon bedurvultam erzem, hogy a gorombasag szetterjed a testemben
P: hamar hazatelefonalok es intezkedek
P: mert ha nem tudtad volna van olyan dolog h telefon
P: na erre varjal gombot
TSz: micsoda?
P: telefon hah
P: amivel kommunikalok a blogom biztonsagi embereivel
P: eselyed sincs
TSz: de
P: de nincs
TSz: van
TSz: nem is kevés
P: de nincs
TSz: van biza
P: 0.03% nem sok esely, hanem keves
TSz: a zérósokat tegyed csak szépen a végére te balga
P: 300.%, igy gondoltad?
P: na hat csakazert se teszem
P: marmint h visszateszem oket
P: 0.03% na igy
TSz: mostmár ne tedd vissza haddel
P: keso banat
P: meg mindig megadhatod magad
P: ez az utolso szavam
TSz: soha
TSz: inkább elfutok majd
P: szedheted is a labadat
P: gyavaja
TSz: egyszer lássam mitől kell féljek
TSz: a teknősöd fogja védeni a blogod?
TSz: vagy a hugod?
TSz: lerugom mint egy bolondgmbát
P: a teknosok megszoktek egy ejszaka es elszaladtak
P: de a hugom elnaspangol mint egy kungfupanda
TSz: szét futottak az éjszakába?
P: nem az ejszaka, hanem a blokkba
TSz: most el kell menjek vegyek fegyvereket
TSz: szia
P: szervusz kerlek

Friday, June 12, 2009

Háború és béke minus béke és minusz és

Szóval az van, hogy ősellenségem, TSz (született Tóth Szabolcs, anyukája szerint Szabika) már megint meglelte féltve örzött blogom titkos helyét, és elkezdte ócsárolni, ahogy mindig is szokta. Mert ő már csak ilyen. Nincs mit csináljon a saját szánalmas blogjában és akkor átjár másokhoz szemétkedni.

Egyszer már megpróbáltuk ezt lerendezni civilizáltan, de most úgy néz ki, hogy nem nyughat és újra bedurvult. Hát kedves TSz, itt van csak egy kis emlékeztetőnek, hogy mi volt a multkor. Emlékszel már? Amúgy tessék, itt egy bejegyzés. Boldog vagy már?


A tegnap összefutottam Téesszel és ez lett a találkozás eredménye. Na de hogy is jutottunk el ide?

A minap épp Téesz barátnőj Gadát főztem az egyik bárban.













[képmegmunkálás: felméripéter és Téesz][szöveg: felméripéter]

Tuesday, May 26, 2009

Comedica est

A napokban voltam a Comedica kolozsvári román sztendaposok előadásán a Republica moziban. Na jó, nem is annyira a napokban, csak eddig nem volt időm írni róla. Szóval ők ketten vannak, Nicu és Iancu. Nicu a szemüveges, ha valaki látta volna a reklámplakátokat, Iancu pedig a nemszemüveges. De a különbségek nem állnak meg itt. Nicu poénos, Iancu nem. Nicu előadásában van fantázia, tetszik ahogy kombinálja a dolgokat, észreveszi a hasonlóságokat és azok alapján amit lát a világban összerak egy jó kis műsort. Iancuból viszont teljességgel hiányoltam ezt, ő csak elmond dolgokat, sehol egy frappáns hasonlat, észrevétel vagy mondanivaló. Az egész műsor két órát tartott, és így nagyon híg lett. Ha Iancut kihagyták volna, és Nicu műsorát megvágják, akkor egy nagyon jó 30-40 percet lehetett volna kihozni. Amúgy jó, hogy felénk is kezd beindulni a sztendap, elég sok ember jött el a műsorra, voltak talán 5-600-an is. Kár, hogy én nem beszélem sztendap szinten a románt, pedig érdekes lenne kipróbálni ezt is :)

Amúgy a napokban Robi elkészítette az iwiw-es rajongói klubbomat, már sokan vannak benne, olyanok is, akiket nem ismerek, ami jó jel :) Köszi Robi. Ugyanakkor Móni összehozott egy oldalt nekem a poznanici nevű szerb iwiw-en, ahol már 69 ismerősöm van :P Igen, ide tartozik, hogy ezt az oldalt magyarul is meg lehet tekinteni (az oldal alján lehet nyelvet váltani). Köszi Móni :)

Monday, May 25, 2009

Muuuvi

Tavaly meghívtak levezetni a Muuuvi nemzetközi Film Fesztivált Gyergyószárhegyen. Nagyon jó buli volt, reggel nem volt semmi, délelőtt és délután filmvetítések, ebéd időben ebéd és buli időben buli. Szóval három napig nagyon jól éreztem magam, annyira, hogy hajlandó voltam a sztendapom egy részét angolra lefordítani, hogy a nemzetköziek is értsék. Így életemben először sztendapoltam 20 percet angolul. Nagyon jó volt!

És most már tervezik a fiúk a következő szezont, ennek már youtube-os reklámkampánya is van. Itt az egyik videó, és aki ügyes az megtalálja a többit is. Amúgy itt van a fesztivál weboldala is. Itt. Nemfizetettreklám.



Friday, May 22, 2009

Nikolett, a nyest

Ha valaki nem tudja, hogy ki az a Nikolett, akiről beszélek, akkor az nézzen bele az alábbi videók valamelyikébe és megérti. Szóval az van, hogy a legutóbbi Showder Klub óta nagyon sokan bejelöltek iwiw-en, többen mint az eddigi három műsor után összesen. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető, hogy a legutóbbi előadásom jobban tetszett az embereknek, vagy pedig csak azért, mert megemlítettem az iwiw-et, de ennek a történetnek a szempontjából ez lényegtelen is. Szóval az történt, hogy sokan azok közül, akik bejelöltek levelet is írtak és ezen levelek egy része kitér arra, hogy hol van Nikolett, mert nem lelik az ismerőseim között, vagy pedig azt írták, hogy ők is megkapták, és tényleg létezik. Azt elárulom, hogy ez nem kamu, valóban bejelölt egy nyest, igaz, hogy amikor elfogadtam a jelölést csak nyestes képek voltak a fotóknál, de azóta feltette a gazdája képét is többek között.

Szóval mondom sokan írtak ezzel kapcsolatban, többek között Nikolett egyik osztálytársa is, aki azt mondta, hogy ráismertek az adás alapján, de nem csak az osztálytársak, hanem a szülők is, ezért Nikolettet ezzel szívatják jelenleg a szülei. Most nem tudom, hogy a szülők nyestek vagy sem, vagy pedig Nikolett, a nyest csak adoptált gyerek, de szívatják... :)) Ez még nem is lett volna akkora hír, de az osztálytárs, akinek nevét talán jobb ha nem említem meg, a levelezések során azt is megjegyezte, hogy Nikolettet már két idegen is bejelölte az iwiw-en, mert hallott róla a Showder Klubban. Na hát e mellett már nem tudtam elmenni szó nélkül, muszáj volt megosszam mindenkivel. :)) Vááááááááááá. Megszakadok a röhögéstől. =))))

Köszönöm Nikolett a csodás perceket. Gondolom nem csak én... :P [Ennek a bejegyzésnek a megírásakor egyetlen nyest se sérült meg. Ha még is megsérült volna, akkor elnézést kérek Nikolett.]

Thursday, May 21, 2009

Showder Klub Vid 2009.05.18

Megnéztem végre én is a felvételt. Összességében jól sikerült :) A smink kicsit béna lett, mert világított a nyakam, de sokan mondták, hogy nem tűnt fel nekik, szóval ha őket nem zavarta, akkor lehet hogy még sincs akkora gáz.

Ami a vágást illeti, gondolom volt aki érezte, hogy ez a műsor nem ott ért véget ahol elköszöntem :P És igen, még két blokk volt a meghajlás előtt, amiket kivágtak, de hát azokat lenyomom legközelebb, hisz azok se voltak rosszak, szerintem csak az időlimit miatt lett megvágva a műsorom.

A többi kritikát meg mindenki fogalmazza meg magának :) Beágyazok három YouTube videót, mivel jelenleg ennyi van fent, és ha leszedik az egyiket, maradjon a többi. Én még nem töltöttem fel a saját verziómat, mivel az a hely, ahova eddig uploadoltam, a video.google.com már nem fogad el feltöltést.


Ez a videó kerűlt fel eslőnek a YouTube-ra (psycho501):



Ezt a videót Vodka rakta fel, és ez a leghosszabb verzió, benne van a KAP felkonfja illetve a vége is hosszabb. Nagyon sokat tapsolt a közönség a végén, ami jól esett, magam is meglepődtem rajta, de jól esett :) A hang viszont kicsit fura, ebben a verzióban, de sebaj :)




És a harmadik feltöltés, ami minőségben megegyezik az elsővel (pite08).



Köszönöm szépen a feltöltőknek :)


Monday, May 18, 2009

Showder Klub ma este live

A legutóbbi Showder Klub forgatáson egy kék kapucnis felsőt kaptam, amit hát soha fel nem vettem volna, ha nem győznek meg róla, hogy az mennyire cool meg jó. Mindenki, akit kérdeztem, azt mondta, hogy milyen jó, de szerintem ezek összebeszéltek. Én is határozottabb kéne legyek, mind Kőhalmi meg Bödőcs. Na mind1. Kíváncsi vagyok hogy mutat majd a képernyőn.

De a fellépés szerintem jóra sikeredett, én jól éreztem magam, a közönség nevetett, szóval összességében bizakodó vagyok az egésszel kapcsolatban.

Showder Klub. Ma este 22:05 [Hu Time], 23:05 [Ro Time]. KAP. Aranyosi. Csenki. Felméri. Enjoy.

Friday, April 24, 2009

Ezt akarom mondani

Sok minden történt/történik velem, amiről érdemes lenne írni, de amikor számítógép közelébe kerülök valahogy nem él már annyira az élmény, hogy megírjam. Úgyhogy a sok felgyülemlett élmény helyett most csak annyit mondok:



Tuesday, April 21, 2009

Saturday, April 11, 2009

Húsvéti Vers

Mivel itt a Húsvét, akkor egy Húsvéti verset írtam. Akár öntözni is lehet vele menni. Mindenki nagyon szereti.

Húsvéti Vers, amivel extrém esetben locsolkodni is lehet menni

A nyulak azok állatok
És nem hoznak csomagot.
Amelyik nyúl mégis hoz,
Az meg biztos elromlott.

Hibás nyúltól pedig
Kell a francnak csoki
Még kiderül, hogy mérgezett
És felfordul a Józsi.

Szóval hát a nyulak
Nem okos állatok
Mert ha azok lennének
Nem ennének zabot.

Így hát kedves nyuszi
Bízd a csokit másra
És legyél inkább te
Egy kísérleti állat.


Friday, April 10, 2009

Badár Sándorral Szegeden

Kedden Badár Sándorral a JATE klubban léptem fel, Szegeden és nagyon tetszett a hely. Egy órával a kezdés előtt érkeztem a városba és volt időm egy kicsit sétálni a központban, ami nagyon hangulatos, nyugodt és kellemes. Langyos tavaszi nap volt és jó volt leülni egy padra és csak úgy nézni :)

Az előadáson Badár Sándor kezdett és egy kis bemelegítő után átadta nekem a szót. Egy 30-40 percet pofázhattam, és az új anyagok is jól ültek, igaz van még mit dolgozni rajtuk, főleg, hogy a hónap végén Rádiókabaré felvétel lesz a Stefánia Palotában, a Kossuth rádióba és jó lenne valami széppel megjelenni. Utánam szünet köve
tkezett, amiben adtam egy rádióinterjút, majd Sándorral együtt fotózkodtunk a közönséggel és aláírtunk pár plakátot, ami, zárójelben jegyzem meg, hogy egész jóra sikeredett, annak ellenére hogy rólam egy rám egyáltalán nem jellemző napszemüveges fotót tettek be.

Szünet után Badár zárt egy erős órával, majd megtoldotta egy rövid kis történettel, mivel a közönség nem eresztette :P Úgy vettem észre, hogy arrafelé nagyon szeretik a Dumaszínházat, mivel nagyon lelkes közönségünk volt.

Beteszek pár fotót a fellépésről:Egyedik ábra. - Felméri Péter, aki én vagyok

13B ábra. Itt papírra írok betűket.

8. ábra. - Badár Sándor megmutatja, hogy mekkora keze van.

Több fotó van még itt is: Képek meg itt is: Képek.

Wednesday, April 01, 2009

Showder Klub Vid 2009.03.30

Megnéztem én is a Showder Klubbos felvételt, és így kapásból, a mellett, hogy összességében meg vagyok elégedve vele, nagyon sajnálom, hogy két helyen elég bénán vágták meg. Először az elején, amikor is egy teljes blokk esett, így sokaknak nem tiszta, hogy miért is kezdtem kapucnival a fejemen. Másodszorra pedig az Atlasz elejéről csippentettek ki egy picit, ami talán fel se tűnik annak aki nem volt jelen a felvételen, de én zavarónak tartom, mert veszített egy kicsit a gördülékenységéből. De ennek ellenére, mindent összevetve szerintem jóra sikeredett, talán a ritmuson kell még dolgozni, de hát ez legyen a jövő zenéje. Most pedig Dórinak köszönhetően itt van a felvétel, a YouTuberól, enjoy:

[Update: Ez a videó már működik]



Tuesday, March 31, 2009

6. Humorfeszt

Nagyban folyik a 6. Erdélyi Humorfeszt (április 3-4) előzsűrizése, a Szomszédnéni Produkciós Irodával járjuk az országot és meghallgatjuk a jelentkezőket. Voltunk már Szatmáron és hallgatóztunk Kolozsváron is. Vannak jó produkciók, szerintem színvonalas lesz az idei verseny. Ma Vásárhelyre utazunk, holnap pedig irány Csíkszereda, de oda már csak TSz és Béfé megy, mivel nekem Budapesten van egy fellépésem és sajnos nem érek rá, pedig kíváncsi voltam a teljes felhozatalra.

Amúgy lehet már jegyeket venni a Humorfesztre az operában, nagyon erős lesz szerintem az idei program, már az első nap is nagyon színvonalasnak ígérkezik, lesz Zsók Levi, Szomszédnéni, Open Stage - Székelylend, Gruppenhecc és én is, illetve szombaton a kollégák jönnek a Dumaszínháztól, Showder Klubból illetve az újonnan indult Comedy Central sztendap műsorából. Információkat lehet gyűjteni és felvágni velük a haverok előtt itt: www.humorfeszt.ro, vagy a szervezők blogján: szomszedneni.egologo.transindex.ro

Tegnap lement a Showder Klubbos fellépés is, de erről majd holnap írok, addig is köszönöm szépen a gratulációkat :)

Saturday, March 28, 2009

Showder Klub S3E1

Múlt hétfőn felvettük a Symbolban a Showder Klub harmadik szezonjának első és második részét. Szokásos korán érkezés és várakozás a kulisszák mögött, majd megkezdődik a próba, hogy ki honnan jön, mikor ugrik, merre néz, hol a kamera. Ez mindig egy kihívás számomra, mert amikor már élesben megy az egész akkor ebben a pillanatban vagyok a leginkább izgalomban, sokkal inkább mint előadás alatt. Ha a bejövetel megvolt, akkor onnan már minden simán megy.

Az első részben Kőhalmi Zoli a műsorvezető, első Beliczai Balázs, majd Csenki Attila jön, akit kettévág a reklám, mert az RTL-nek szentek a reklámszünetei. Ez meg is kavarta valamennyire Attilát, mivel nem készült rá és nem könnyű dramaturgiailag feldolgozni a reklámszünetet. Mi legyen előtte, mi utána, mit mondjon pont mielőtt beharangozza a szünetet illetve mivel vegye fel a fonalat... Szerencsére nem én kaptam ezt a feladatot. Én harmadiknak jövök.

A stylist megint felülmúlta magát, egy tréning felsőt adott rám és zakót... Bevállalom, nem érdekel. Csenki befejezi, elköszön, jön újra Kőhalmi. Én a pulton gubbasztok. Pattanásig feszülök. Kőhalmi elmondja a nevemet én pedig dobbantok és indul a móka. Az első két poén után felhagy a feszültség, egyre felszabadultabbá válok. Elkapok egy beszólást a közönségből, rákötök, itt már nagyon élvezem. Majd begurítják a táblát és megelevenedik Atlasz...

Úgy érzem, hogy ez eddigi legjobb Showder Klubbos fellépésem. Még hátra van a vágás, lássuk mi marad bent a produkcióból. Remélem keveset vágnak ki.

Ha érdekel, Showder Klub, Március 30, Hétfő 22:15 (Hu time) / 23:15 (Ro time), RTL Klub.

Monday, March 16, 2009

Három ufó

Elhatároztam, hogy írok egy regényt. A főszereplő három ufó lesz, akik elhatározzák, hogy valami monumentálisat építenek valahova. És mivel egy véletlen folytán a Földön kötnek ki, hát akkor itt fognak valami maradandót létrehozni.

Remélem lesz bennem annyi kitartás, hogy befejezzem a regényt. Habár ha belegondolok, akkor még az se biztos, hogy lesz bennem annyi kitartás, hogy egyáltalán nekifogjak a projektnek. Minden esetre jelenleg nagyon bizakodó vagyok.