Thursday, November 29, 2007

Én és a Godot Dumaszínház

Mi is az a Godot Dumaszínház? Egy egész profi hely Budapesten, a Deák tér közelében, ahol hétvégenként stand up comedy esteket tartanak. Nem túl nagy a hely, kb. olyan 60 férőhelyes lehet. Olyan mint egy étterem meg bár, ahol az extra az, hogy egy ember kiáll a mikrofon elé és dumál, ezzel szórakoztatva a közönséget. Egy esten általában három ember lép fel, 30-60 perceket beszélve. Sok jó humorista fordult meg ott, hadd ne soroljak most neveket, de sokan közülük már szerepeltek az RTL Klubbos Esti Showderben, Fábry Sándornál, akit érdekel az megnézheti őket itt: Dumaszínház. Ezen e helyen majdnem havi gyakorisággal szerveznek kezdőknek is fellépési lehetőséget. Ezeket az esteket Fiatal Félőrültek Fesztiváljának nevetik és általában hétfőre esnek. Felfigyeltem a dologra, hát szeptemberben én is ellátogattam, hogy megmutassam magam egy 15 perc erejéig. Akkor összesen 13 fellépő volt jelen, én pedig utoljára maradtam. Féltem, hogy rosszul esetem, mert pár ember már készült hazamenni. De szerencsére tévedtem, mert akik maradtak, azok nagyon jól szórakoztak, ami nekem nagyon jól esett. Egyik legboldogabb estém volt az, főleg, hogy nem túl gyakran lépek fel, és az idén ez talán a 3.-4. előadásom lehetett. A szervezőknek is tetszhetett amit mutattam, mert felajánlották, hogy ezentúl gyakrabban próbálkozzak náluk. Felléptem hát november 11.én is. Ekkor sajnos nem volt olyan nagy sikerem mint első alkalommal, éppen ezért remélem, hogy következő alkalommal, amikor Budapesten fellépek (Repetasrok, dec 13), akkor megint jól megy minden. A napokban kerültem fel a dumaszínház weboldalára is, meg lehet itt tekinteni ezt is: Dumaszínház.

A napokban kipróbálta magát a Szomszédnéni P.I. is, külön-külön léptek fel és őket is visszavárják további fellépésekre. Oléé.

Thursday, November 22, 2007

Felméri Péter Show 11

Kicsit késve, de itt van a Felméri Péter Show újabb darabja. Ebben a meghívottam Irsay Miklós, alias Joe, aki mint üzletember jelenik meg, de többek között ő a paprika rádió tulaja és igazgatója is. Szóval vele beszélgettem, de van itt még egy rövid Kína leírás, Rádió-shopping, Poénmaffia és a hét lottószámai is. (letöltöm)



Wednesday, November 21, 2007

Moldvai rövidfilm

Van itt egy moldvai rövidfilm, nagyon ütős, mindenkinek ajánlom. (Köszi Sándor)

Sunday, November 18, 2007

Itt van az ősz itt van újra - SzPI humorest

A Szomszédnéni Produkciós Iroda (röviden Szomszédnéni Produkciós Irod.), ezen a vasárnapon (értsd ma) újra frenetikus előadással próbálja meghódítani a kolozsvári ifjúság szívét. Az est címe "Egyetek bérleteket" a társulat pajkosságára utal, mivel a már tőlük megszokott módon egy sokat mondó mondatot alakítottak játékosan a saját céljukra. (kurva nehezek ezek az újságírói cifra mondatok). A társulat 18 és 20 órától is meghirdette előadását, hogy minél több ember nézhesse meg a darabot, tudtuk meg a társulat hivatalos blogjáról. A két fiatal humorista nagyon intenzíven készült a műsorra, hogy feledhetetlen perceket adományozzon a sok egyetemista hallgatónak, akik csak azért jöttek Kolozsvárra egyetemre, hogy őket láthassák. (na mehet is a cikk a Campusba vagy a Perspektívába)

Tuesday, November 13, 2007

Felméri Péter Show with Könczey Elemér

És igen, itt van a 10. adás is, ami már kerek szám, ha a nullát nézzük. És igen, és-sel nem kezdünk mondatot, hát még bejegyzést. Szóval ebben a műsorban a meghívottam Könczey Elemér volt, aki nem ismeri, tegye fel a kezét. Elmesélem még a Sunshine című filmet is, illetve itt van az a rádiófelvétel, ami Nagy Sándorral készült, és ami csak napjainkban került felszínre, a kolozsvári főtéri ásatásoknak köszönhetően. (letölthető)



Wednesday, November 07, 2007

A mindjárt-otthon-vagyok érzés

Ezt az érzést leginkább akkor érzem, amikor olyan kellemetlen az idő, mint ma este, fúj a hideg szél, csontig hatol a fázás, de nemsokára otthon vagy. Már csak pár utcán kell végigmenned és hazaérsz. A melegbe. Enyhén éhes is vagy, de otthon biztos vár a meleg és nagyon finom kaja. Hát ez az az érzés. Elnyom minden negatív gondolatot és csak kellemes meleg leng a szemek előtt.

Tuesday, November 06, 2007

Felméri Péter Show 9 - A Hangbűvész megdolgozza Vivaldit

Ebben a showban belekerült egy interjú Láng Zsolttal, az íróval, van benne egy Vivaldi átirat Hangbűvész műsor, amiben megismerhetjük, hogy hogyan is szólt volna ez a felemelő muzsika az őskorban, illetve elmesélem a brémai muzsikusok drámát is, ahogy én emlékszem rá.






Sunday, November 04, 2007

30 banis

És itt van, megjelent a 30 banis ( = 3000 régi lejes). Bátran tessék használni, televízió vagy akár napi szükségletek vásárlására alkalmas, hisz mi is úgy kapjuk vissza, mintha konvertibilis valuta lenne.



Saturday, November 03, 2007

A zöld kecske meg a piros kecske - vers

A zöld kecske meg a piros kecske
írta Felméri Péter

Mehehehe hehe he
Hehe hehe mehehe
Mehehe hahaha
Hihi haha hehehe

Friday, November 02, 2007

Infós film

Szomszédnéni.Béfé és Nagy Bogi készített egy filmet már naaaaaaaagyon régen, de csak most került fel a youtube-ra és megnézheti akárki. Hajrá, tessék belevágni, aztán mindenki döntsön fát.

Egyes rész


Kettes rész

Thursday, November 01, 2007

Ha nem érdekel senkit se, én azért is leírom

Marosvásárhelyről Kolozsvárra két úton lehet eljutni legalább, az már biztos. Ma tapasztaltam meg a másodikat is. Ez nem nyelvbotlás, ezt valóban tapasztalni kell. A konvencionális utat, ami Tordán vezet keresztül gondolom mindenki ismeri, széles utak, kevés, nagyjából távolságtartó falu jellemzi. A másik viszont ennél sokkal misztikusabb. De ne vágjak a lovak elejébe. Épp örültem, hogy sikerült megállítanom a 14:00kor induló buszt a megállóból kijövet és elégedettségem csak fokozódott, mikor kiderült, hogy a fuvardíj csak 13 lej (a következő, 16:15ösre ez 14,5 lej), és a busz maga nagyon tisztának és kényelmesnek tűnt. Ekkor ért az első meglepetés. A busz nem Kolozsvár fele indul az autóbusz állomásból, hanem az ellenkező irányba. A városban több helyen is megállt és a busz szép lassan feltelt. Kellemetlenebbnél kellemetlenebb szagú emberekkel. Mire kiértünk a városból, már majdnem minden szék foglalt volt.

Úttalan utakon haladtunk, közben cserélődtek a szag-árnyalatok, ahogy újabbnál újabb falukat hagytunk magunk mögött. A különbség ezen faluk és a másik útvonalon levők között pedig mindenképpen maradandó élmény volt. Ezek a faluk ott voltak a busz mellett, semmi tisztelettudó távolságtartás. Elém tárult a sáros falukép, ami annyira reális és kézzelfogható volt, hogy csak bámultam kíváncsian, falva minden egyes képkockát. A faluk be is jöttek a buszba, így nem csak vizuális ingereimet korbácsolták, hanem szagló mirigyeimmel is érezhettem valós teljességében. A fónikus megfigyelésemet el kellett tompítsam saját zenémmel, miután a busz beli rádió hamar felmondta a szolgálatot és előkerült a pergő manele, ami teljessé tette, ezt a számomra mesebelien reális környezetet. Adott pillanatokban olyan érzésem volt, mintha szafarin lennék, egy olyan helyen, ahol nagyon egyedül vagyok, mert mindenki jóban van a bennszülöttekkel, csak én lógok ki. Ezért behúztam a farkam de továbbra is kíváncsian figyeltem.

Meditációmban és egyben passzív szemlélődésemben egy iszonyatosan büdös, mint hangos ordításaiból kiderült, pásztor zavart meg, aki hatására minden létező vagy fiktív nyújtózkodást bevetettem, hogy minél távolabb kerüljek tőle és szaglószervemet egy permanens károsodástól megvédjem.

Az út 4 órát tartott, hála a Kolozsváron eluralkodott kaotikus közlekedésnek is, és én kifacsarva szálltam le a buszról, de valamennyire elégedetten, hogy ilyen élményben volt részem. Még akkor is, ha nem minden tapasztalatom volt pozitív.