Wasárnap, taram taram.

Máma az oldalamat faragtam kora reggeltől, de még sok munka van vele. Nem is tudom mihez is hasonlítsam. Talán olyan lesz mint egy zokni, aminek nincs vége. Már nem lesz olyan egyedi mint amilyen régen volt, mert olyan mesterművet a legjobbak is csak egyszer alkotnak életükben, de legalább szép se lesz. Na, csak hogy meghozzam a kedveteket hozza, azért mondtam el ezeket. Sikerült?

Írok majd egy automata bejegyzésgenerálót, amit majd ha nem lesz semmi mondanivalóm vagy mutatni valóm, akkor majd azt elindítom és akkor automatikusan generál egy bejegyzést helyettem. Úgyse fogtok rájönni, hogy nem én írtam, mert csak kicsivel lesz okosabb nálam.

Aztán meg eszek ilyen kemény cukorkát, mert azt mondta a fogorvos, hogy a fogaim épségéért sokat kell rágjak. A zöld és a fehér nem olyan jó, már nagyon unom őket, pedig olyan sok van belőlük. A piros és a sárga az jó, mert gyümölcsízűek. A zöld az inkább zöldségízű. A fehér nem hasonlít semmi természeteshez.

Már rengeteg ideje írok egy verset, és még mindig nem végeztem vele. Pedig nekem általában percek kérdése egy verset megírni. De ez egy nagyon nehéz vers. És már nincs is kinek írjam. Mert már nem haragszok és elmúlt a dolog. Pár hete. Végül is jó, hogy már nem fáj, de azért sajnálom, hogy nem lett meg az a vers. Nagyon szép vers lett volna.