X-Files

Tegnap este néztem meg az utolsó részt. Majdnem egy évig tartott amíg átrágtam magam a kilenc szezonon. Hogy mi volt az, ami megfogott a sorozatban? Elsősorban a hangulata. Ezt a hangulatot talán a sorozat fő zenéje tudná a legjobban meghatározni. Misztikus és rejtelmes, enyhén ijesztő de ugyanakkor várakozással is teli és feszült. A sok sötétben felvett jelenet, a sokszor sejtelmes alakok, megmagyarázhatatlan jelenségek, a titkos állami bunkerek, az összeesküvő öregek titkos csoportja. És itt is van a második dolog, ami megfogta a fantáziámat: az összeesküvés. Földön kívüliek ide vagy oda, van aki hiszi, van aki nem, de azt majdnem mindenki elfogadja, hogy az állam, vagy legalábbis ezen belül ilyen-olyan titkos vagy kevésbé titkos szervezetek és érdekcsoportok rejtett kísérleteket és fejlesztéseket hajtanak végre. Hogy a katonaságnak is van rejtegetnivalója és rejtegetnek is. És ez az a száll, ami behálózza a teljes sorozatot, összeköti a szezonokat. Ez az ami fenntartja a feszültséget. Mivel egy idő után a kitöltőrészekben, ahol megjelennek a vámpírok és farkasemberek, és úgy általában minden kultúrából összeválogatott csodalények nagyon banálisak és nevetségesek. Főleg azért, mert a mesterzseni Mulder ügynök úgy vágja haza a morkoncok hadát, mint aki előre ismeri a forgatókönyvet. Ez pedig unalmassá teszi a dolgokat. Egészen addig, amíg ki nem teszik a fenegyereket, hogy helyében Doggett ügynök boncolgassa a természetfeletti jelenségeket. Az elején ellene voltam a dolognak, mivel úgy éreztem, hogy Mulder viszi a sorozatot, de aztán kellemesen csalódtam, mivel ezek a részek sokkal izgalmasabbak voltak, mint a Mulderes rizsa részek.

A legtöbb szereplő meghal, de csak ritkán halálosan. Mintha lenne egy olyan szabály, hogy amíg nem halt meg a karaktered a sorozatban addig nem lehet igazi x-aktás karakternek nevezni.

És itt van az ördögi Spender bácsi, a cigarettázó. Óriási hatalmával és ismereteivel mindig a kezében tartja a szálakat, és úgy tűnik, hogy az ő kezében van a bolygónk sorsa és ő az, aki Mulder életét is megvédi ha kell.

És akkor jött a nagy bumm a nyolcadik rész végén, amikor is megszületik a kis William, majdnem olyan körülmények között mint Jézus, a megnemtermékenyített Scullytól, akihez Muldert egy akár csillaggal is azonosítható fényforrás vezette el. Akár itt is vége lehetett volna, de mégsem. Jött még egy szezon, aminek a vége aztán még ennél is véglegesebbre sikeredett. Terjedelem 1 óra 24 perc, bevágások a régebbi részekből, majd minden régebbi szereplő felsorakozik, és az igazságok igazságaként beharangozzák, hogy a földönkívüliek végső hódítása 2010 december 22.-ére esik majd. Ez egy eléggé rejtett titok úgyhogy ha ez lesz az utolsó bejegyzésem, akkor tudjátok, hogy miért.

De azért komoly aggodalomra nincs ok, mivel mi itt Romániában nem vagyunk veszélybe. Ha földön kívüliek jönnek, akkor mind Amerikába mennek, ha Gondzilla megszületik, ő is elúszik oda és ha világvége jön, akkor is Amerikát sújtja. Ha az ufók meg is érkeznek 2010-re, akkor is minket csak akkor igáznak le, ha teljesítjük a csatlakozási feltételeket.

Csalás mesterfokon 2

István tanácsát megfogadva ellátogattam a YouTube-ra, hogy lássam milyen videók vannak a témával kapcsolatban. Rengeteget kaptam. Talán ez a film talál a legjobban ahhoz, amit az előbbi postban mondani akartam:

A hagyományos és a digitális munka egyesült ereje:

És itt egy profi design stúdió munkája is:

Csalás mesterfokon.

Mindig is tudott volt, hogy az emberek próbálták feltuningolni a természetes szépséget. A sok szépítkező szer, rúzs, szemfesték, púder mind arra szolgált, hogy egy más, sok esetben vonzóbb képet jelenítsen meg az alanyról. Így van ez a színészeknél is. Amikor a filmben látod őket, elolvadsz a kifogástalan bőrük láttán, míg ha a paparazzók fogják lencsére őket, akkor rondák mint a bűn.

És manapság a kiváló megjelenést digitális utómunkálatokkal is el lehet érni. Úgy képeken, mint filmekben. Nem kell hozzá más csak pénz és egy munkás.

Nem mondom, hogy ez nagy titok lenne, de bennem nem tudatosult eddig olyan tisztán, míg meg nem néztem ezeket a képeket. Enjoy.

Fejtörő

A követ követ követ.

Na ezen törjed a fejed, erősen a falba. És ha van neked is ilyen, akkor ne tartsd magadban, meglátod megkönnyebbülsz, a kiadod magadból.

LOGAN

1. ábra. A Logan nagy sebességgel gurul az úton

A Dacia gyár pénzel látott el, hogy reklámozzam az új autójukat. Hát itt van. Lássátok és vegyétek, mert jó, mint a zsíros kenyér foghagymával.

2. ábra. A Logan a macskaköves úton is stabilan áll.

A hírek szerint a motorválaszték nem változik, de mit értek én ezekhez a dolgokhoz, hogy 1.4 meg 1.6. Csak láttam a hírben, aztán bemásoltam ide. És sok árút elbír meg olcsó is, csak hatezer-hétszáz euró körül lesz, de ha engem kérdeztek, akkor inkább felette, mint alatta.

Ha többet akarsz olvasni róla, akkor itt írnak szavakat, meg még vagy ezer másik helyen.

Jokerman: a Médiabefutó-zsűri baklövése

Nagyon sok embernek tetszett a kolozsvári együttes zenéje, de a zsűri másképp gondolta. A helyi szakaszon még továbbjutottak, de a regionálison kiestek. Az indok: nincs elég hangszer. Nincs elég hangszer?!?!?!? Már akkor sokkolt ez az érvelés. Olyan mintha egy matekversenyen azzal indokolnák a kiesést, hogy nincs elég számjegy a lapra vetve. (Igen Béfé, most megint törheted a fejed, hogy akkor voltam vagy nem matekversenyeken :). )

Gondolom nem volt ez a teljes zsűri osztatlan véleménye, de akárhogy is legyen, tény ami tény. A három gitáros srác kiesett.

Hogy miért hozom fel ezt a témát egy hónap távlatából? Azért mert a napokban többször is hallottam a rádióban a Jokerman számait. És kell-e ennél több bizonyíték, hogy evidens legyen: a jó zenét nem hangszerekben mérik.

Akit érdekel, hogy ki is az a Jokerman, annak ajánlom a www.jokermanmusic.com weboldalt. Itt megtalálható a srácok három száma is letöltésre.

Az első spanyol versem, a háború után

Mostanra elegem lett a háborúskodásból. Inkább a művészetek felé fordulok, hogy nyugalmat leljen a lelkem. Ahogy a mondás is tartja, "Háború után béke szendvics verselés." Szóval írtam egy verset, amit szeretnék mindenkivel megosztani. A címe: "Me gusta la guitar".

Igen, egy spanyol verset írtam. Az elején én is ennyire meglepődtem, mint valószínűleg ti is most, de aztán túltettem magam rajta. Azzal nem vagyok teljesen tisztában, hogy mit is akar mondani meg hogy minden szó pontosan mit is jelent, de azt meg kell adni, hogy nagyon dallamos és fülbemászó. Olvassátok el, hátha rájösztök a jelentésére. És ha igen, akkor kérlek osszátok meg velem is.

Me gusta la guitar
il scriato de don Felméri Péter

No me contengo
para siempre
mio hombre
del amor.

Ne icio fugaro
mi amigo
del mio madre
donderos.

Es torro le tiempo
para mass, para lambrilo
e fugare nelo monte
para tiempo, para mas.

Blogwar - Aki kesztyűt vet, háborút arat.

Na most jöttek a visszatámadások az előbbi postra társadalmunk két eminens tagjától, Téesztől, aki humorista, meg Nándortól, aki az isten se tudja, hogy mi, de jó nagy a szája. Azt gondolták, hogy most már nehogy a kézifék húzza be a sofőrt és jól ellentámadásba lendültek, hogy most jól kiosszanak engem.

Téesz itt írt

Nándor meg itt

Be kellé valljam, hogy kicsit rosszul esett, hogy így kitámadtak, egyszerre ketten is. Sírtam is egy sort a szobám sarkába. Mert nem értem, hogy miért tették? Én csak elmondtam hogy mi a sok hibájuk a blogban meg ilyenek, csak segíteni akartam nekik, és a helyett, hogy tanuljanak belőle, inkább jól szájba rúgnak meg minden. És különben is tele van az egologo ezer bloggal, nem tudtak ott találni más blogot akit megtámadjanak? Minek kellett pont engem?

Na de ha már így esett, én se vagyok rest, hogy bedurvuljak. A ninjákat már el is küldtem. Hájjá.

Tsz nem habozott, amikor írt, csak a szája. Azt üzenem neked Téesz, hogy amiket oda felsoroltál nem is igazak egy szálig se. Nem is vagyok se parittya, ahogy írtad, se pingpong (vagy ahogy a kínaiak mondják, pingpong). Se pézsmapocok, de még Honolulu se, de ezt te is beláttad még időben. Se az összes többi. Csakazért is nem.

Látom Nándor, te is nagyon felkaptad a vizeletedet, de a Filmtettet nem tudtad kimagyarázni, ugyebár. Ennél leragadtál. Mert tudod hogy igaz a vád, és próbáltad eltusolni, de ne se félj, mert megszerzem én egyszer azt a lapot, és aztán beleolvasok, de nagyon.

Ezt a képet küldöm nektek, hogy tudjátok hányadán állunk. Még régebben készítettem, mikor kevesebb volt a hajam de több az eszem. Már akkor tudtam, hogy szükségem lesz rá egyszer az életben.

TSz meg Nándor, ti köcsögök, most jól kiosztalak titeket

Most hogy így elterjedtek a blogok ahogy, ideje lenne már az első blogháborúnak, ahol az egyik blogger szapulja a másikat. Na. Én bele is fogok akkor. Egyszerre kettőnek is írok, hátha nem venné a lapot valamelyik. Például TSz, aki halottnak teszi majd magát ha úgy látja jónak.

Na Téesz, kezdem veled. Szóval. Te vagy a legcsóróbb blogger akit ez a sárgolyó a hátán hordott valaha is. Azért mert, úgy írják helyesen, hogy "ügyes" és nem úgy hogy "ugyes" vagy "közelgő" és nem "kozelgo". Mind hiába hozod fel, hogy Csíkban nincs billentyűzet csak mouse és amikor postot írsz, akkor mind máshonnan kell bemásoljad sorra a betűket. Vagy hogy nincsenek magyar karakterek vagy mi. Hát ha nincsenek, te kéne egy karakter legyél. És ez még csak a kezdet. Kettő. Alig írsz a blogba és ha igen, akkor is csak mindenféle képtelen meg vicces dolgokat, soha sem karolod fel tudományokat meg a nemzetet, csak mindig viccet űzöl (és nem "uzol", beeee) belőlük. Még hogy oposszum éned lenne. Hah, nevetnem kell. Utánajártam a tudományokban és nem találtam semmi olyat, hogy oposszum. Még hogy oposszum. Akkor miért nem mondtad inkább, hogy opozzum. És itt nem állok meg. Mert nem ez az első szó, amit kitalálsz, mert volt még a kacsamatt, amit lefoglaltál magadnak (itt), de annak még a jelentését se tudod, csak úgy kitaláltad. Hah.

És ezt azért kapod, mert elvitted a sakkomat és még nem adtad vissza és akkor mind nyikorog a kamraajtó amikor fúj a szél, mert nincs ami kitámassza.

Na most te jössz Nándor. Felkészültél? Na akkor egy. Olyan csúnya szürke, háttere van a blogodnak. Igen. Nézd meg például az enyém milyen szép cifra. És ízléses. Nem olyan unalmas szürke mint a tied, hanem vidám szürke. Csak hogy tudjad.

Meg egyszer azt írtad a blogodba, hogy megöltél egy embert, pedig nem is, csak egy mese volt az egész, utánajártam. Nem is létezett olyan ember, mint akiről írtál, csak mind kitaláltad. Beeee.

És még soha nem írtál egyetlen verset se, mint ahogy én, aki tudós leszek előbb-utóbb, meg költő is. Mert a lányok szeretik a verseket, ha nem tudnád. Te meg csak mind a filmeket csinálod már legalább egy éve vagy mennyi de még egy nyavalyás Oscart se kaptál.

Te meg azért kapd ezt a támadást, mert már több mint hétszáz órája megígérted a Filmtettet és még sehol semmi.

Téesz blogja

Nándor blogja

Na gondolom most jól tátva maradt a szátok (neked Nándor, meg neked is Téesz). Kíváncsi vagyok mit szoltok ehhez. Ha meg nem jön be ez, ekkor előszedem Béfét meg Gáspárikot, akik szintén blogot írnak.

Béfé blogja

Gáspárik blogja

Amikor a hír az eszköz.

Amikor háború robban ki vagy tornádó szabdalja ketté a városokat , mindig azon töröm a fejem, hogy ezek a hírmágnások kit fizettek le, hogy ez így legyen. Komolyan. Minden góbé az életéért menekül, ezek a köcsögök pedig mindenhol ott vannak és közvetítenek. A világ többi része pedig rátapad a hírcsatornák minden világi szálára és lélegzetvisszafojtva lesi, hogy akkor érkezik még repülő a tornyokba meg hogy ki raktározott tutajt a padlásán árvíz esetére.

Annyit zsebelnek be a hírekért ezek a pockok, hogy lehet, hogy jobban megéri nekik előidézni a híreket, mint kivárni, hogy történjen valami. Mert akármilyen katasztrófa történik, mindenki sír, menekül és jajveszékel, ez alatt pedig a hírszerzők körbezsongjak a helyet, filmeznek, fotóznak, jelentenek. A főnökök szemei pedig a mutatókon derül és a pénzt számolják.

Szóval, hogy én is kanyarítsak magamnak egy szeletet ebből tortából, elkészítettem egy új menüpontot az oldalamon, ami hírekkel foglalkozik. Ide olyan hírek kerülnek majd fel, amik eléggé lököttek vagy hihetetlenek vagy sokkolóak, ahhoz, derülni lehessen rajtuk. Ide persze más is tehet fel tartalmat, ha valami érdekesre bukkan, illetve kommentálhatja is ezt. Továbbá akárki hozzászólhat és véleményt nyilváníthat. Itt a link: http://www.humorfeszt.ro/felmeri/hirek.php, fel is tettem az első hírt. Hajrá, hírre fel! Hír, hír, hurrá!

Az istenek dala

Mindig is szerettem alkotni. Újat kreálni. Teremteni. Nem csak az eredmény, hanem maga a folyamat is magával ragadott. Legyen itt szó kötelező munkáról vagy csak olyanról, amibe a magam szórakoztatására fogtam bele.

A napokban egy érdekesebb problémával kerültem szembe, nevezetesen: „difference of gaussians” ismeretlennel. Ez egy képelemzéseknél alkalmazott algoritmus, nem szeretnék részletekbe menni, csak mint példa hoztam fel, mivel nekem is meg kellett alkotnom egy működő példányát ennek a csodának. Igen, az elején én is így álltam előtte, mint ahogy gondolom sokan mások. De ahogy lassan közelítettem a probléma magjához, úgy vált egyre barátságosabbá, érthetőbbé. És ebben nagy szerepet játszott a google is. Ha valamit nem értek, vagy valamit ki akarok deríteni, gyakran fordulok a google-hez. Jó buli kideríteni dolgokat. Szó szót követ a keresőben, és szép lassan felvillan az eddig sötét szoba minden zuga. Ha pedig a problémát teljesen értem, akkor jöhet az algoritmusok megírása majd ezek csiszolása, amíg olyan szépen nem csillognak, ahogy én szeretem őket.

Ugyanilyen izgalommal tölt el, ha magamtól jövök rá adott dolgokra, magamtól bogozok ki a csomókat. Ez például akkor fordul elő, ha egy újabb darabot alkotok, egy új karaktert dolgozok ki, adok neki hangot, csiszolgatom, amíg meg nem elégszem vele részletekbe menően, amíg meg nem elevenedik.

Ha pedig egy napom ilyen siker koronázza, akkor velem madarat lehet fogatni. Újra és újra körbejárom a problémát megvilágítva minden oldalról, ami eszembe jut, keresve a hibákat, csodálva a szépségét.

Az a kurva sok pénz

Mit vásároljak? Van valakinek ötlete, hogy mire költhetném el a pénzemet? Rengetegem van, ne fogjátok vissza a fantáziátokat. Akármilyen grandiózus ötletet elfogadok. Több ötleted van és nem tudsz dönteni? Nem számít, mindegyiket megveszem.

Ruhák, autók, ékszerek, villák, jachtok, repülők. Na ne nevettessetek, ezek csak a kezdet. Home cinema, 100” plazmatévé. Már meg van velük tömve a ház.

Kambodzsai gyerekek? Jöhetnek, mind megveszem őket, még akkor is, ha nincs árleszállítás, ha egy tucatot veszek. Mindet adoptálom. Környezet védelmi projektek, etessük Afrikát, törlesszük a szegény országok adóságait, nonprofit alapítványok egy nemes cél érdekében? Nekik is adok, amennyire csak szükségük van.

És akkor még befizetek exkluzív űrutazásra is, pénzt dobok minden szerencsét hozó kútba a világon, megveszek egy angol focicsapatot és egy szigetet a Csendes-óceánban.

Na hát kb. ezt láthatod, ha megnézed a VH1 által közvetített „The Fabulous Life of...” című műsort.

Apocalypto - ami a film mögött van

Az Apocalypto, annak ellenére, hogy néhol szinte nevetséges, néhol pedig szörnyen véres, nem egy rossz film. Ami engem megfogott benne, nem a főszálon végigfutó főhős története, mert ezt minden színvonal alulinak találtam. Az nagyon is ötletes volt, ahogy a rituális feláldozástól menekült, a napfogyatkozásnak köszönhetően, azonban ami utána következett leginkább egy másod-harmad kategóriás filmre emlékeztetett. A kilenc élettel megáldott Jaguár Mancs chucknorrisi módszerekkel sorra számolt le a nyomába loholó tíz kicsi indiánnal, akik pont mint az ismert gyerekmondókában egyesével hullanak el, mindig más és más megpróbáltatások után. Az út végén pedig a spanyolok várták a még élőket, hogy felfedezhessék Amerikát.

Ami viszont mégis értékessé tette számomra a filmet az az volt, ahogy a mű nyers valójában mutatta be a közép amerikai indiánok véres életét. Nem maguk a véres jelenetek voltak azok, amik megfogtak, mivel ezeket szemlélve eléggé összeszorult a gyomrom, hanem az a tény, hogy terítékre került maga a téma. Hogy annak ellenére, hogy bizonyos szempontokból fejlettebb kultúra uralkodott náluk, mint a kortárs Európában, mégis halomra öldösték egymást az isteneknek áldozva minden élőt. Az önmagát elpusztító kultúra jelent meg, ahol a rossz termést azzal próbálták orvosolni, hogy hatalmas templomaik tetején emberáldozatokat mutattak be.

Korábban olvastam már ebben a témában pár művet és ezen olvasmányok vittek leginkább arra, hogy megnézzem a filmet. Hát be kell valljam, hogy ebből a szempontból nem csalódtam, és annak ellenére, hogy kortárs szemmel nézve a film szörnyen véres volt, még mindig úgy éreztem, hogy a reális korlátok között maradt, a valóságban se lehetett idillibb a kép. Egyszer, az egyik azték templom építésénél 40.000 (negyvenezer!!!) embert áldoztak fel. Abban a kórban, amikor a föld lakossága jóval mérsékeltebb volt mint napjainkban.

Egy elem, amiről még sokat olvastam, és csak futva jelent meg a filmben, az a nagy ajzószer fogyasztás. Abból ítélve, hogy ez milyen nagy szerepet játszott ezen kultúrák fejlődésében, csalódtam, hogy csak ilyen futólag jelenik meg.

Én több ilyet és kevesebb olyat vártam ettől a filmtől, remélve, hogy jobban megmozgatja majd a fantáziámat, mint a gyomromat.Ha elvonatkoztatunk ezektől, a kultúrát bemutató elemektől, akkor az egész film cselekménye akár napjainkban, akár ebben az időben de más földrészen játszódhatott volna indiánok helyett koreaiakkal vagy mongolokkal.

Minden képen nagyon találónak tartom azt az idézetet, amivel a film indít: „Egy hatalmas civilizáció kívülről nem győzhető le addig, amíg fel nem emésztette magát belülről.” W. Durrant

Manele - a téma, ami sohasem döglik meg

Kutos barátom egy komment formájában ajánlott figyelmembe egy műfajbeli videót és ez késztetett arra, hogy én is rúgjak egyet beléjük, habár úgy néz ki, hogy fel se veszik a sok sértegetést. Itt az említett videó, "florin minune - pumnii mei minte nu are", púkadásig röhögtem magam, fenomenális a dalszöveg és a koreográfia is. Enjoy:

A másik csodálatos alkotás egy blog, amit maneleman ír, annyira aberráltan, hogy nem tartom kizártnak azt a lehetőséget se, hogy valaki csak szívatásból postol ide. Minden esetre a kommentek egyelőre nem tántorították el az írástól. A kedvencem: "maneleman e cel mai adevarat". Mindenki okulására klikk ide: http://www.ublogs.ro/maneleman

Rajzoltam egy verset

Most hogy ennyire belejöttem a versköltésbe, gondoltam, hogy újítok csöppet és összekötöm az írást a rajzolással. Nem szaporítom sokat a szót, mindenki kedvére elmerenghet a világ első rajzolt versén. Ja igen, Blankának dedikálom.

Idézet

A mai idézet Wass Alberttől jön. Találjátok ki hol jártam?

„Beszéltek az Isten jóságáról és Isten szeretetéről. Egy jámbor, békés, kegyes Istenről beszéltek, aki szereti az örvendezőket s azokat, akik a pénzüket a papoknak adják.”

Tralala a fejemben

Sok zenét hallgatok, mert állandóan megy a rádió. Régebben inkább angol vagy román számokat, de amióta megy a paprikarádió rengeteg magyar zenével ismerkedtem meg. Azt már régebben is észrevettem, hogy a dalok szövege nagy százalékba mindig rátér a szerelemre, mint világrengető alaptémára, valamilyen formában. Mondjuk úgy 90%-ban. De nagyon sok ezek közül, minden színvonalat nélkülöző módon, értsd ”mai părăsit, nu m-ai iubit” szinten. Azért van jó is, na.

Eddig nem igazán figyeltem oda a lyricre, mivel nekem elsősorban a dallam volt a fontos. Most hogy magyarul hallom a szöveget is, valamivel jobban megmarad az amit mondanak és lehet, hogy ennek tudható be, de annyi gagyi dalszöveg áramlott be a fülemen, hogy siralmas.

És akkor itt van ez a nem is tudom minek nevezzem effektus, ami már jó párszor előfordult velem, hogy valahogy beragad egy zeneszám egy része a két fülem közé és itt ismétlődik a fejemben, nem hagyva békén. Ha kicsit nem figyelek oda, akkor már dúdolom is. Ez oké lenne az elfogadhatóbb dallamokkal, de most valami lökött magyar szám refrénje kering itt, aminek nem is tudom teljesen a szövegét, de az élettanárúrrol szól, aki még mindig besuhint a pálcájával. Hát érdemes volt ennek a dalszövegírónak megszületni??

Egyszer régebben a kommunista román himnusz akadt be és fél napig vergődött a fejemben. A második legrosszabb dolog az orvosok után.

Legközelebb a népdalokról írok, mert ezt a zenét rühellem a legjobban az összes zenék közül. Sőt nemcsak. Még a paszulyfőzeléket is jobban szeretem nála.

A munka verse - ahogy megígértem

Hah, megírtam, ahogy megígértem. Nem úgy mint Téesz, aki megígér valamit a blogba, méghozzá határidőre, aztán meg semmi. Tehát itt van a munka verse. Igen, mert én dolgozok is, amikor a munkában vagyok, nem úgy mint más, aki nem. Szóval lássátok. Valóban, valóban.

A munka verse
írta Felméri Péter

Kinyújt kéz
Leüt B
Kinyújt másik kéz
Leüt P.

Kip-kop
Füstöl a jahú messenger,
Dir-dur
Kerekedik a szöveg.

Tik-tak
Telik az idő
Csam-csam
Itt a szünet.

Vissza-vissza
Vár a munka
Robogjon a motor
Repüljenek a smileyk.

Rájöttem, hogy ezek a versek akkor igazán jók, ha többször elolvassa valaki, nem feltétlenül egymás után, hanem úgy is, ha eltelik kis idő. Ezt csak bíztatásnak írtam ide magamnak, mert sokáig nem igazán mertem vállalni ezen művem színvonalát. Azaz több mind 5 percig törtem a fejem, hogy akkor most feltegyem vagy sem. Találjátok ki, hogy döntöttem.

Vicc ide, vicc oda

Vajon érdekesebbek a viccek, ha valaki elmondja őket, mintha csak egy könyvből olvasom ki őket? Vagy ezek az "1000 legjobb vicc" című gyűjtemények annyira pocsékok, hogy egy Dosztojevszkijnél többször mosolyodok el, mint mikor vicceket olvasok?

Nem az mondom, hogy nem olvastam még jó poénokat, sőt, de valahogy ezek a gyűjtemények nem igazán fogtak meg. Vagy az egész élőben előadott vicc siker csak annak tudható be, hogy egy gyengébb viccre is elmosolyodik a hallgatóság, ha másért nem hát azért, hogy a viccmondó ne piruljon el? Nem tagadom, az előadás módja is sokat adhat egy vicchez, de mintha nem csak ez lenne a kulcsa a dolognak. Talán az is benne van a pakliban, hogy jobban nevetünk, ha többen nevetünk...

Viccekkel csak még annyit, hogy mikor egyszer Béfével léptem fel Szebenben, az előadás után leültünk egy keveset beszélni az öregebbekkel is, mint ahogy azt elvárták, és ez alatt, hogy brillírozzanak ők is egy keveset, elkezdtek vicceket mondani. Mi persze kacagtunk. A gond abból adódott, hogy az egyiknél, amit nem hallottunk rendesen a nagy zaj miatt, úgy ítéltük meg egy nagyobb lélegzetvétellel egybekötött várakozást kifejező pillantás alatt, hogy na itt lehet a vicc vége, és erre mindketten kacagni kezdtünk. De aztán meghallgattuk a vicc második részét is, ami a poént tartalmazta, ami megint csak hangos kacagást varázsolt elő nagyon is érdeklődő arckifejezést mímelő fejünkből.

Nagy káromkodások kicsiny verse

Máma meg akartam írni a munka versét, de ez a nyavalyás windows úgy felhúzott, hogy kivert a verejték rajtam. Éppen ezért valamennyire spontánul megköltöttem a "Nagy káromkodások kicsiny versét" inkább. Íme:

Nagy káromkodások kicsiny verse
írta naki? Hát Felméri Péter

Hogy az a ----
----------------
----------------
----------------

És még akkor beléje a
----- bíp ------
és az a nagy kerek
----------------

De ha még egyszer
----------------
mert akkor
----------------

----------------
----------------
csak ----------
----------------.

A hétfő jó nap, tralala

Amikor felébredtem, még nem is tudtam, hogy ennyire vicces leszek máma. Engem is meglepett. Na jó, azért nem annyira. Le is jegyzeteltem az ötleteimet. Ennyire vicces egy reggel legutoljára talán akkor voltam, amikor kiötlöttem az Izabella darabot. Most is kiötlöttem egy karaktert. Remélem ugyan olyan jól sikerül majd mind Izabella. Habár ami azt illeti, remélem hogy jobban. Ez egy kihívás számomra, hogy alkossak egy olyan darabot, ami jobb lesz mint az az atomreaktor szomszédságában élő gyermek világát bemutató. Ami ha nem is az első, de egyik első darabom volt, és elmúlt már majdnem egy év a humorfeszt óta és még mindig az a legpoénosabb figurám. (Aki még nem látta: http://www.youtube.com/watch?v=paBvS0S0wnI)

Másik szempontból még mindig nem írtam meg a munka versét, pedig már nagyon akartam. Remélem hamarosan az is kész lesz. Elvégre máma nagyon humoros vagyok. Hahaha.

És egy jó hír a végére, Lő barátom elkezdte írni saját blogját az amerikai dolgokról, hogy akkor hogy, mi és minek meg ilyenek. Mert ott dolgozik. És akkor tudja. Itt a link: http://muzsam.blogspot.com/

Testvéreim az európaiunióban.

Most hogy megérkeztünk mink románok is a nagy családba, mind örvendhetünk a kutya farkának mint kutya a farkának. Biza, mert mindenhol a kerek világban utálnak minket azért mert románok vagyunk, csak itthon utálnak minket azért mert magyarok vagyunk. De ezentúl mondhassuk aztat is, hogy mink európaiunionisták vagyunk, és ez mindenkinek megfelel majd, mert az európaiakat még Irakban is szeretik.

És plusz jó dolog az is, hogy most már büntetlenül szállíthatjuk a drogokat meg a fegyvereket akár Angliáig is, mert a határon semmi vámolási művelet nem forog fent. És végre a titkos arany és valutatartalékaimat is oda szállíthatom, ahova kedvem tartja.

És hogy akkor hol a csattanó? Hát ahhoz olvassátok más okos emberek blogját, mert én ilyesmivel egyelőre nem foglalkozok, csak élvezem a rövid sor előnyeit a határon és azt, hogy buletinnel (igen buletin) jöhettem át a határon máma éjjel.

Holnaptól megint jöhet a munka. Lehet hogy írok egy verset a munkával kapcsolatban is. És nekifogok a verseskötetem borítójának designolásába. Vajon van egy minimális szám, hogy hány vers kell legyen egy verseskötetben?