Szörcsszerva
Írtam egy történetet senyelven, amit írtás közben találtam ki. Alapja a magyar, nyelvtana nincs. Hogy mennyire egyszerűen érthető és elsajátítható meg se tudom fricskázni, szóval mindenki döntse el maga. Az egésznek van egy olyan hangulata, mint mikor hallod az embereket beszélni, sejted, hogy milyen nyelven, de egyetlen szót se értesz belőle. Aztán mintha homályosan mégis kialakulna valami értelmes az elkapott kötőszavaknak köszönhetően. Kíváncsi vagyok kinek mi jön le ebből. Íme a történet:
Üzbergán satrafi nyomatott át a huzaföldi deresen. Hanetrgálva morfolódott, hogy itt és azonnal neki szürtyenteni kéne egyet, mielőtt odábbvontat. Együzibe lezavarta hát az átalvetőjét és előkapva a szütyköst, kiszorította az utolsó sercintésig, majd elégedett zuvajjal felfujtatott. Emigyen meglazulva tovább sodródott az atyaföld felé.
Semmiidő elvonulása mellett sokatmondóan becsúsztatott a kozmopoliszba. Meg se szűrcsintve a sebajmesz hosszavisszáját beseverkált amúgy őszintén a szűrcsintőbe. Ott már javában hajtogatta szűgyfelé a jóféle stameszlit a teremburája. Deres kalapot se vágva, handabandát mellőzve befingatta az első szürcsöt. Ezt senembánta, deméghogy a szervát csak fokozta. De hajrázott igencsak a szifonok legjava, nehogy mulassza a passzt.
A süldő bemajtolást seperc követte a horkmájkodás majd a gurgula amit a szürcsentés csak alapozott. A múzsa se akadt fel a szecskára, dáridózás alatt fülsentett az áldoma. Ki szűgyte, ki feslette, de minden szenyházi kijárt a mutatóra.
Ám a mi atyafink csak a szörtyintést fütykézte és metélten fricskázta a józsákat. Ám egy sermetsző csak futatta az iramot és sehogy sem sündörgött a jóságosba. Dölt is a savlé, derült a fizimiska, csillant a dérlé, szorult a kontra, csiszolódott a fehérlapát.
Már a fütty se rekkent, a sóder is bentfeszült, szigor fenakadás dúdolt a szélben.
Ekkor az utolsó lötty után lement a legfáinabb, legfingosabb józsa is, mire dörrent hatalmas elismerő szutykó és hastapsa.
Atyafink bajsza semmissza módra vitatott körbe elégedett sündörgéssel. Ez már a tizedik hurrá szerva volt a sorban.
Valaki eljutott ide? Na kiváncsi vagyok mit értettél meg belőle. :)
Üzbergán satrafi nyomatott át a huzaföldi deresen. Hanetrgálva morfolódott, hogy itt és azonnal neki szürtyenteni kéne egyet, mielőtt odábbvontat. Együzibe lezavarta hát az átalvetőjét és előkapva a szütyköst, kiszorította az utolsó sercintésig, majd elégedett zuvajjal felfujtatott. Emigyen meglazulva tovább sodródott az atyaföld felé.
Semmiidő elvonulása mellett sokatmondóan becsúsztatott a kozmopoliszba. Meg se szűrcsintve a sebajmesz hosszavisszáját beseverkált amúgy őszintén a szűrcsintőbe. Ott már javában hajtogatta szűgyfelé a jóféle stameszlit a teremburája. Deres kalapot se vágva, handabandát mellőzve befingatta az első szürcsöt. Ezt senembánta, deméghogy a szervát csak fokozta. De hajrázott igencsak a szifonok legjava, nehogy mulassza a passzt.
A süldő bemajtolást seperc követte a horkmájkodás majd a gurgula amit a szürcsentés csak alapozott. A múzsa se akadt fel a szecskára, dáridózás alatt fülsentett az áldoma. Ki szűgyte, ki feslette, de minden szenyházi kijárt a mutatóra.
Ám a mi atyafink csak a szörtyintést fütykézte és metélten fricskázta a józsákat. Ám egy sermetsző csak futatta az iramot és sehogy sem sündörgött a jóságosba. Dölt is a savlé, derült a fizimiska, csillant a dérlé, szorult a kontra, csiszolódott a fehérlapát.
Már a fütty se rekkent, a sóder is bentfeszült, szigor fenakadás dúdolt a szélben.
Ekkor az utolsó lötty után lement a legfáinabb, legfingosabb józsa is, mire dörrent hatalmas elismerő szutykó és hastapsa.
Atyafink bajsza semmissza módra vitatott körbe elégedett sündörgéssel. Ez már a tizedik hurrá szerva volt a sorban.
Valaki eljutott ide? Na kiváncsi vagyok mit értettél meg belőle. :)
