Monday, September 25, 2006

Utóhangok

A fellépés jól ment, a közönség élvezte és én is. A kőember és a robot most nem jött olyan jól össze, mint ahogy azt reméltem a félszigeti siker után. A Piroska vs. EU és a körülötte levő egyéb, a témába vágó részeket már jobban komálta a közönség, Zolinak pedig Pataququmjuq, az eszkimó törzsfőnök, az új kedvence. Szerintem még mindig a bűvész és Izabella viszik a pálmát. De kettejük közül a bűvész az, amelyik különlegesre sikerült, mivel ez egy olyan darab, ami sokat épít a közönség reakciójára, szóval itt sok újítás volt a spontaneitásnak köszönhetően.

Wednesday, September 20, 2006

Mi jön Csütörtök után

Pénteken fellépésem lesz Gyergyóban, de azt hiszem erről már nagyon sokan tudtok. A fontosabb viszont az, hogy ez lesz az első egyedülálló estem. Nem lesz verseny, hogy ha nem teljesítek jól, akkor elkönyvelik, hogy ez a helyzet a kezdőkkel, nem lesz ott a Szomszédnéni P.I., akikkel még felléptem és akik megteremtették a hangulatot meg időt adtak az átöltözésekre meg szusszanásra.

Sok új poénom van, ami mindig bizonytalanná teszi a sikert, mivel nem tudom, hogyan fogadja majd a közönség.

És ennek ellenéré mégis minden úgy kell menjen mint a karikacsapás, hogy legyen kedvem poénkodni.

Szóval ez olyan mint egy keresztelő, és nagyon remélem, hogy sikerrel veszem az akadályokat, sőt élvezni fogom a dolgot. Az mindenesetre biztos, hogy annak ellenére, hogy valószínűleg izgulni fogok, szórakozni megyek oda és remélem, hogy a közönség is velem fog szórakozni.

A darabok, amiket előadok:

Izabella, hogy megteremtse a hangulatot
Pataququmjuq, az eszkimó törzsfőnök, egy teljesen új darab
Kőember, a szuperhős
A Robot
Az Európai Unió
, bevezető
Piroska és a Farkas vs. EU
Egy kis szabad előadás a világ dolgairól
A Bűvész, hogy legyen egy erős zárás

itt van a plakát is

Visszaszámlálás elindult már egy ideje.

Monday, September 18, 2006

CNN - Chuck Norris Network

Lehet hogy teli van a net már vele, de azért azok kedvéért, akik még nem tudtak róla itt van a saját:

Friday, September 15, 2006

Egy Csütörtök délután

Máma volt a Szabadság olvasóinak találkozója, vagy hogy is mondják ennek. Szal az a lényeg, hogy rengeteg Szabadságolvasó jelenik meg egy helyen. Több mint 20 legalább. Az átlagéletkor 70+. Jó értelemben. Itt sorsolnak, meg találkoznak, meg boldogak. Én nyertem egy könyvet, pedig inkább nyertem volna egy utazást valahova, mert azt is lehetett.

Szóval mit kerestem ott? Béfé barátom szólt, hogy őt kérték fel ezen alkalomból, hogy lépjen már fel valami humoros darabbal. És akkor elmentem én is, hogy megnézzem. Volt ám öröm kicsiknek és nagyoknak. Az egyik néninek kiesett a protézise a nevetéstől. El se képzelnétek mire indult be az öregek nevetőgörcse, de ez maradjon csak azok titka akik ott voltak. Megszenvedtünk érte.

Az egyik poént amiben azt mondja, hogy tringfhsdaf-szaurus elcsentem, mert olyan jó volt. Lehet hogy használni is fogom, de lehet hogy csak kiteszem a vitrinbe és majd továbbadom az unokáimnak.

A sorshúzás után még volt egy kis piálgatás, de én csak ásványvizet ittam. Na.

Tuesday, September 12, 2006

Friday, September 01, 2006

EL VAGYOK UTAZVA. NE MIND KOPOGJÁL AZ AJTÓN.