Friday, December 22, 2006

Médiabefutó – Egy kis kiértékelés


Elolvasva a
"Médiabefutó – a harmadik évad hideg kiértékelése" című cikket, arra gondoltam hogy én is lejegyzem a technikai észrevételeimet.

Ami elsők között megfogta a figyelmemet, az a szavazási rendszer. Amíg az on-line szavazás megnöveli a rendezvénybe bevont emberek számát, addig ugyanakkor elősegíti az igazságtalan eredmények megjelenését is. Mivel a rendszer úgy van megoldva, hogy azonosítás nélkül (username / password) lehet szavazni és akárki újra szavazhat félóránként, fenn áll annak a veszélye, hogy nem feltétlenül az kerül ki nyertesként, aki a legtöbb embernek tetszett, hanem az, akinek a legtöbb a barátja, mivel ezek naponta többször is hajlandóak voksolni, míg egy ismeretlen ember egyszer szavaz, aztán megfeledkezik az egészről, illetve azok, akiknek minimális ismeretekkel rendelkező hacker ismerőseik vannak. Igaz, hogy zártak ki szavazatokat a regionális fordulók után, azzal a jelszóval, hogy idegen országokból jöttek szavazatok. De ezt se lehet teljesen IP után megtenni, mivel tegyük fel, hogy valakinek van egy olyan weboldala, aminek van egy nézettsége. Ide felteszi a fellépés videóját és arra buzdítja a látogatókat, hogy szavazzanak az adott címen a fellépőre. Ebben semmi illegális nincs, még akkor se ha esetleg Németországból vagy Amerikából érkezik a szavazat, mivel itt is élnek magyarok. Ugyanakkor egy hacker megoldhatja azt is, hogy csak romániai IP-ről érkezzen szavazat egy adott produkcióra.

Minden esetre ez egy nyitott kérdés, hogy hogyan lehet megoldani ezt a szavazást, úgy, hogy minimálisra csökkenjen az illegális szavazatok száma de ugyanakkor a szavazónak se kerüljön túl sok munkába, hogy regisztráljon / belépjen és szavazzon, mert ez esetleg elveheti a kedvét.
Mindenképpen pozitívumként könyvelem el azt, hogy a fellépéseket feltették a nettre és bárki megnézhette azt. Ezzel nem csak a voksolást segítették elő, hanem azt is, hogy olyanok is megnézhették a produkciókat, akiknek nem állt módjában ellátogatni a bemutatóra. Big thumbs up.

A produkciók kommentárja agy nagyon fontos dolog szerintem. Éppen ezért értékelem, hogy ha nem is minden, de legalább a szakaszonként továbbjutó produkciókat röviden kommentálták a szervezők a transindexen. Ugyanakkor hiányolom, hogy egyetlen másik médiában se találtam meg ezt. Az újságok, melyeket én néztem, csak összefoglalóan írnak a dologról, egy-két képet mutatnak be. Pedig hát mi erdélyi és média, ha nem ez? A transindexen kívül nem találkoztam egyetlen elemző médiával se, ahol úgy a pozitív, mint a negatív oldalakt kiemelték volna.

Ezzel a témával kapcsolatban amit gyenge pontként könyveltem el, az a lassúság volt. Több napot kellett várni a cikkek megjelenésére, a videók feltöltésére. Tudom, hogy nem sok emberre volt bízva ez az oldala a dolognak, ha jól értettem összesen két sapientiás-médiás diák foglalkozott a kép és videó anyaggal, a cikk írás oldaláról pedig nem tudok semmit. De nem is azt kritizálom, hogy ez a pár ember dolgozhatott volna hamarabb, mivel gondolom megtettek minden tőlük telhetőt, hanem azt mondom, hogy esetleg lehetett volna több embert bevonni ebbe a részébe a dolognak. A regionális szakaszok lejárta utáni szavazás megnyitásakor az udvarhelyi szakasz videói mind fent voltak, míg a marosvásárhelyi videók még sehol.

A szervezés, ami a versenyzők logisztikáját illeti, szállítás, étkeztetés, elszállásolás, azaz, amit én láttam belőle, nagyon jól meg volt tervezve és véghez volt víve. Ez is csak gratulációt érdemel.

A műsorvezetők és műsortervező(k) is dicséretet érdemelnek, a show nagyon gördülékeny és látványos volt. Jó ötlet volt a versenyzőket beszéltetni és helyben értékelni a helyi szakaszokon, kár hogy nem futotta erre a későbbi fordulókban. Gratulálok Hajni és Téesz, jó buli volt végignézni a beillesztett stand up-okat, nagyon sajnálom, hogy nem jött össze a döntőre az a nagyon komplex dolog amit terveztél, már nagyon készítettem a hasizmomat rá :).

És végül, mint egy építő ötlet, szeretném megjegyezni, hogy jó lenne valahogy egy minimális befektetést igénylő módon támogatni a fellépőket, méghozzá a következő mód jutott eszembe. A Médiabefutó oldalán meg lehetne jeleníteni a versenyzők elérhetőségét, ezek beleegyezésével, például e-mail cím, messenger id, esetleg telefonszám, hogy olyan érdeklődők, akiknek megtetszett egy-egy produkció, fel tudják venni a kapcsolatot adott résztvevőkkel esetleges fellépések, meghívások céljából. Ugyanakkor a fellépők egymás között is felvehetik a kapcsolatot, esetleges együttműködések, közös projektek esetére. Például lehetne egy külön részleg, ahol a versenyzők beírhatják azokat az adataikat, amiket publikussá kívánnak tenni. És lenne akkor minden fellépőnek egy adatlapja, az összes fellépéseinek felvételével, fényképekkel a fellépésekről és személyes adatok, elérhetőségek.

Remélem nem sértettem meg senkit se kritikámmal, észrevételeimmel, mivel nem ez volt a szándékom, ugyanakkor bízom abban, hogy versenytársaimnak nem ez volt az utolsó fellépésük és segítette őket a Médiabefutó előrelépni, fejlődni.

3 comments:

ivánko said...

Kedves Peter! nemtom h mennyire mukodott ugy a Mediabefuto oldala es szavazoja, mint tavaly, de akko biza nem lehetett egy napon belul ugyanarrol az IP-rol szavazni... ha meg valaki naon akar haladni, az meggyozi a haverokat h naponta ugorjanak fel egz klikk erejeig... na de en nem vaok nagy amitogepguru sem semmi hasonlo, ugyhogy ebbe naon nem masznek bele. Elarulom neked, h ha meg vagy gyozodve arrol h jou vout a szeredai eloadasod, akko megtortenhet h tenyleg a helyszinnel volt baj es azzal h nem voltak bent a tobbiek (habar azt is emlitetted, ideges voltal, de ha egy eloadas tenyleg jo, akko ot darab nezonek eloadva is sikeres lehet... nem bantani akarlak, mindent bele! el kell adni magadat es azt ezerrel kell csialni ;)

Felméri Péter said...

Hello Ivánka,

a szavazás az idén úgy volt, hogy egy IP-ről leadott szavazat után félóra múlva újra lehetett szavazni.

ivánko said...

no az viszont valoban szomojuuu
:(( kosszom a infot... remeljuk a blogodban leirtak alapjan probalnak es nem csak probalnak de valtoztatnak is bizonyos dolgokon