Wednesday, December 20, 2006

Médiabefutó - ahogy én láttam a döntőt


Egy ennyivel tartozok még, hogy kerek legyen a story.

Hétfőn lefutott a Médiabefutó. Erre az alkalommal "A Bűvész" darabommal készültem. Ugyanúgy, ahogy a kolozsvári illetve marosvásárhelyi szakaszokon, ahogy lejöttem a színpadról, éreztem, hogy sikerült olyan produkciót mutatnom, amivel továbbjutok, a döntőben is éreztem, hogy ebből nem lesz semmi. Nem a darabban látom a hibát, mivel szerintem jobb mint az első két szakaszban előadottak. Ugyanakkor igaz hogy izgultam, de azt se mondanám, hogy rosszul adtam elő, de azt majd a videó megtekintése után tisztábban fogom látni. Én a közönségben látom annak a plusznak az elmaradását, ami egy előadást sikeressé tesz. Több helyen is felléptem már a bűvésszel, de még soha sem jöttem le keserű szájízzel ez után a darab után. És nem azt mondom, hogy nem jött le jól a darab, mert sokan mondták, hogy valóban tetszett nekik, de valahogy az összkép nem volt jó. Ennek szerintem egyik oka az, hogy a versenyzők nem lehettek jelen a teremben az előadás alatt, csak egy kisebb teremben követhették az előadást egy kivetítésen. Hiányzott az a plusz, ami Marosvásárhelyen megvolt éppen ezért, mert ott bent voltak a teremben mind a versenyzők és egy valóban pozitív versenyhangulat alakult ki, kölcsönös bíztatással. És ugyanez volt Kolozsváron is. Így alakulhatott, hogy két gyengébb darabomnak is nagyobb sikere volt mint a bűvészesnek. Sajnálom, hogy nem ezekben a városokban volt megrendezve a döntő, mert akkor biztosan nagyobb lett volna a siker. Egy férősebb teremben, ahol nem kell kirekeszteni senkit se csak azért mert nincsen elég hely.
akcióban a Bűvész

2 comments:

Anonymous said...

Péter, a produkciód tök rendbeben volt, de nem a show legelején volt és ez számított. Azt tapasztaltam, hogy a későbbi produkciókat kicsit fáradtabbak adják elő egy kicsit fáradtabb közönségnek. Látszott az is, hogy izgulsz egy kicsit az elején legalábbis.

Valóban valami hiányzott belőle, az a 3%, ami kell hozzá, hogy igazi felméripéteres legyen. De ez a döntőn nagyon sok. A zsűriben, amikor a te produkciódról beszéltünk ez lejött.

Szerintem neked csak egy dolog hiányzik még: a rutin. Giacomello úgy fogalmazott, jobb lett volna erősebben beszünetelni, hogy jobban jöjjön ki a hatás.

A fellépők és a közönség egyetlen döntőn sem lehetett egy terembe, minthogy tv-felvétel készült ügyelnünk kellett arra, hogy ne legyen nagy járkálás. Amúgy tök egyetértek veled a közönség lassan, nagyon lassan engedett fel.

Felméri Péter said...

Köszi az értékelést Attila.

Én is úgy érzem, hogy elsiettem kicsit a hatásszüneteket, de féltem az időkontroll miatt, hogy túllépem az öt percet, ami adva volt. Így utólag nézve látom, hogy kár volt félni, de most már ez van.

És ez a bűvészes, ha jól meggondolom, valóban egy olyan darab, ahol kiérződik a rutin hiánya.