Monday, August 07, 2006

Szombat, Vasárnap, Hétfő

Már eddig is rengeteg ismerőssel futottam össze, de máma a legtöbbel. Még jöttek többen is, csak a hétvégére. Paradicsomot vettünk a vasárnapi paradicsom háborúra. Hadd rohadjanak a napon. Új plakátok hirdették, hogy máma kerek asztal humor lesz, sok híres humoristával. Végül én is meg Zsombor is felkerültünk a listára, mert jók voltunk. Aztán ott beszéltünk. Humorosan.

Este jöttek a Megasztárok. Ezek mindenféle jó számokat énekeltek. Csak nem a sajátjaikat. Hanem másokét. Így könnyű... De azt tanácsolom, hogy Linkin Parkot ne énekeljenek többet, mert azt nem tudnak.

Itt kicsit eltelt az idő és már nem is emlékszem mi is történt pontosan. Ez van ha nem írom meg időben a dolgokat. Szóval a lényeg. Jöttek még barátok, aztán koncertek meg minden.

Akkor inkább a vasárnapról írok, mert onnan is van mit mondani és szombatról most több nem jut eszembe. Humorprogram. Fellép Zsombor is. Többek között. Sajnos nem adta elő a teljes darabját. Pedig én kíváncsi voltam. Az egyik poénját elmondta előtte, és nagyon tetszett, de most nem mondom el, majd ő, legközelebb. Aztán paradicsom-wars. 50 kg paradicsom eldobálása az ellenségre. Két tábor. Béfé meg Téesz csapatkapitányok. Nagy bunyó. Ezzel a nagy bummal fejeződött be az idei humorprogram. Jó poén volt, remélem mindenki jól szórakozott, aki ellátogatott rá.

A végére maradt a rendrakás meg ilyesmi. És az eső. Egy nagy kiadós zuhé. Mi bent rekedtünk a teremben. De szerencsére egy lyukas labda is, és még egy pár ember, aki az eső elől ide menekült. Nagyon profi szórakozás volt. Köszönet az esőnek.

Aztán további ünneplés meg buli, ott volt a Gangsta Zolee meg a kartelje, sokat hallottam róluk, de most láttam őket először. Hát na. Énekeltek. Nem voltak olyan jók mint ötven cent.

Hétfőn hazautazás. A kolozsvári buszra nagy a tömörülés, én meg a törékeny felszereléssel nem tudtam helyet nyerni a bunyóban. Maradt a vonat. Addig is stoppoltunk. Háromnegyed óra múlva, mikor már majdnem feladtuk, megállt egy focus, üres csomagtartóval, négy hellyel. És hamarabb beért mint a busz. És olcsóbb is volt. Na ezt nevezik vakszerencsének. Asszem.

Vége.

3 comments:

Felméri Péter said...

Hou, ssssss, ezt szülők is olvashatják.

Anonymous said...

Én láttam: Péter ijesztően sokat piált. Félóránként lenyomott egy kólát.

Felméri Péter said...

Köszi Sándor, hogy tartod itt a látszatot a szülők előtt. Haver vagy.