Friday, April 10, 2009

Badár Sándorral Szegeden

Kedden Badár Sándorral a JATE klubban léptem fel, Szegeden és nagyon tetszett a hely. Egy órával a kezdés előtt érkeztem a városba és volt időm egy kicsit sétálni a központban, ami nagyon hangulatos, nyugodt és kellemes. Langyos tavaszi nap volt és jó volt leülni egy padra és csak úgy nézni :)

Az előadáson Badár Sándor kezdett és egy kis bemelegítő után átadta nekem a szót. Egy 30-40 percet pofázhattam, és az új anyagok is jól ültek, igaz van még mit dolgozni rajtuk, főleg, hogy a hónap végén Rádiókabaré felvétel lesz a Stefánia Palotában, a Kossuth rádióba és jó lenne valami széppel megjelenni. Utánam szünet köve
tkezett, amiben adtam egy rádióinterjút, majd Sándorral együtt fotózkodtunk a közönséggel és aláírtunk pár plakátot, ami, zárójelben jegyzem meg, hogy egész jóra sikeredett, annak ellenére hogy rólam egy rám egyáltalán nem jellemző napszemüveges fotót tettek be.

Szünet után Badár zárt egy erős órával, majd megtoldotta egy rövid kis történettel, mivel a közönség nem eresztette :P Úgy vettem észre, hogy arrafelé nagyon szeretik a Dumaszínházat, mivel nagyon lelkes közönségünk volt.

Beteszek pár fotót a fellépésről:Egyedik ábra. - Felméri Péter, aki én vagyok

13B ábra. Itt papírra írok betűket.

8. ábra. - Badár Sándor megmutatja, hogy mekkora keze van.

Több fotó van még itt is: Képek meg itt is: Képek.

14 comments:

Timy said...

Gyere máskor is!!!!!! :) És igen, jól látod, erre nagyon szeretjük a dumaszínházat!!!!! :) És a jó embereket ... ;)

Anonymous said...

Péter te hány centi vagy? komolyan

Felméri Péter said...

Ez most miért fontos? Van rá egy jó poénod? Vagy csak meg akarod saccolni az állvány magasságát? :P

Anonymous said...

a te magasságod akarom tudni,nem az állványét :P

Felméri Péter said...

miért?

VODKA said...

Én tudom! A felső képen pontosan 330 pixel magas!

Felméri Péter said...

Vodka, te egy zseni vagy :))

Anonymous said...

csak mert olyan alacsonynak tűnsz

Felméri Péter said...

Hát nem is vagyok túl magas. 173 cm.

Anonymous said...

az nem olyan vészes. celldömölkre nem jön dumaszínház nem tudod?

VODKA said...

173cm? Én hetedikben voltam 172cm. Most 180 körül járok :D

Melinda said...

Srácok akkor én a szerény 160 cm-emmel mit szóljak?Igaz 16 -évesen de akkoris

Felméri Péter said...

Mindenki pont jó magas, nem kell megharagudjon senki se. A három centi magas ember is pont jó magasságú, mert belefér egy csésze fülébe például. Na.

Celldömölkre nem tudom, hogy terveznek-e Dumaszínházat, de itt lehet követni a fejleményeket: http://dumaszinhaz.hu/statikus/musor.php

Anonymous said...

Sziasztok!
173...az nem rossz:)Én nem tudom mit esznek a magas palikon amúgy...
Persze nézőpont kérdése....
Melinda...160 és 16éves?:DAkkor én mit szóljak 157cm és 26éves:D

Puszi Nyünyö...
(Szilvi iwiw):P
És puszi mindenkinek