Saturday, July 26, 2008

Hogyan baszta meg a Szerb Állam Felméri Pétert (igaz történet)

Csütörtök este eljöttem a Félszigetről, mert volt egy fellépésem Zentán, Szerbiában (ami egy 20k+ lakosú város, 80%+ magyarsággal, és ahol csupa olyan híres magyar ember született, akit nem ismerek). Az út Kolozsvár és Zenta között 400 km. Azaz oda vissza 810. A kurva GPS pedig Magyarországon keresztül mutatta az utat, mert hát neki mindegy. Elsőre elvezetett mindenféle eldugott utakon egy olyan apró határátkelőhöz, Magyarország és Szerbia között, ahol még a fák is át tudnak osonni. Csak legyen szerb vagy magyar útlevelük. Mert egyéb útlevéllel ott nem engednek át. Mint például, hogy csak egyet mondjak, románnal. Itt jött az első I.B.M. Visszafordulás, kerülő Szegeden keresztül, délután négykor, forgalom, stoplámpák, egyre fogy az idő. Itt jött a második meglepetés, mivel a városból kifele vezető út, amit a GPS ismert, le volt zárva. Újra próbálkozott, vissza a forgalomba. Kivezetett máshol. Már megint majdnem a határnál vagyok, amikor kiderült, hogy a második opció amit a GPS ismert szintén szívás, mert azt a határátkelőt megszüntették, keresni kell harmadikat. Nem baj, ott a benzinkút, majd útba igazit, és igen. Irány a harmadik opció, fel az autópályára, neki a határnak. Magyar vámos megtudja, hogy csak rövid előadásra megyek, és hogy jövök is hamar vissza, mondom neki ne csukja le a sorompót, mert még jövök. Elbeszélgettünk. Szóval Dumaszínház, ühüm, humor, aha, stand-up. Hátul senki se mert dudálni.

És akkor ott voltam már a siker torkában, hogy sikerült bejutnom a szerbeknek ennyire hermetikusan lezárt, szuperfasza országába, amikor kiderült, hogy nem. Mert a zöldkártyám nem jó az ő országukba. Menjek a banka, ami a közelben van és vegyek egyet. A bank pedig azt mondta, hogy jaj de jó, hogy jöttél Felméri Péter, a zöldkártya 137 euró lesz. Hát basszam, ezek két autópályát akarnak felhúzni egy látogatásomból? És kérdem mégis mennyi időre kerül ez ilyen sokba, 80 évre? Mert én nem ülök csak 4 órát. Hát ez a minimális és 1 hónapra szól. Nálam meg nem volt csak 59 euró, lejt nem akartak elfogadni, mert azt itt nem váltanak a határon levő segdugasz bankjukban. Faszom tudja, hogy ezeknél a szerbeknél akárki felhúzhat egy bankot ahol éri, aztán azt csinál benne amit akar? Szervezők pedig nem tudtak elém jönni, mert mind el voltak foglalva. A vámos meg nem tudott angolul, pedig én azt hittem, hogy az kötelező, szóval nem tudtam meggyőzni, hogy de nekem nagyon muszáj, mert kell vinni a humort. És a humor nem ismer határokat. De ismer. Én meg nem tudtam szerbül. De azért azt ki tudtam venni, amikor elküldött a picsába. De ő nem, hogy én őt, mert mosolyogtam. Szóval vissza Magyarországra, ahol a határon éppen megdugtak mindenkit a magyar vámosok, akkora sor volt minden kapunál.

Aztán irány hazafele, rükverc pár száz kilométert (párszázas ajánlat). De visszafele már sokkal jobb utat talált a GPS, mert szuper üres, kétsávos utakon hozott nagyon hosszan, ezért le is basztam, hogy akkor meg miért nem erre jöttünk? Másodszorra meg akkor basztam le, amikor Váradot egy olyan úton kerültette meg velem, amit a polgármester fiának a vak-béna-süket munkásai raktak össze, és ami rosszabb volt, mintha a blokkokon kellett volna átjöjjek. Hamarabb átértem volna, ha minden blokknál szét kellett volna szedjem az autót és összerakjam a másik oldalon.

Az igazság az, hogy nem akarom hibáztatni a szerbeket meg a GPS-t, meg a váradi útburkoló brigádokat, hisz mindez a frusztráció elkerülhető lett volna, ha több euró van nálam, ha utánajárok a zöldkártya érvényességének, ha a polgármester fiának a fagyi maffiában van benne a keze, ha sikerül teleportálni az autót a szerb határőrök vonala mögé vagy ha a kicsi kutya szart volna. De inkább hibáztatom a szerbeket, mert azok úgy se tudnak magyarul és így nekem is jobban esik.

Az út 230 lejbe került, amit hát sokkal szívesebben ittam volna el a Félszigeten, mert sokkal szórakoztatóbb lett volna. Még másnak is fizethettem volna. Hát van igazság?

Elnézést a káromkodásokért. Kár, hogy a szerbek nem értik.

Hát így jártam.

11 comments:

Lorinczi Zoltan said...

Szep kis comeback post.
Akar stand-up musor is lehetne belole ;)

Kaméleon said...

Még jó, hogy nem értél el, mert fel is sültél volna, hisz a szerbek nem tudnak magyarul :D Sajnálom, hogy így jártál, ne se törődj, vagyis meg se basszad :))

Felméri Péter said...

Csak az van, hogy amilyen pénzéhes vagyok, sajnálom a gázsit amit buktam, meg a belefektetett időt és benzinpénzt. Arról nem is beszélve, hogy bulizhattam volna tovább a félszigeten.

pászti said...

Dobro dosli podgarevac Felmeri Petar!

Nigde nisam mogao da nadjem spellcheck rečnik za srpski. ispod liste podrzanih rečnika nalazi se uputstvo kako instalirati rečnik koji nije na listi.
U ovom add-on-u je zapakovan srpski rečnik za spellcheck OOo koji sam našao na www.nasepismo.org.
Nadam se da će ovaj add-on biti koristan nekome...
Rečnik je inače moguće koristiti i u Thunderbirdu.

http://www.youtube.com/watch?v=hn-2j-P-axM

Gospodin Ante Vukolica,
Novi Srpski Bjelo Grada

Anonymous said...

Pászti nagy vagy. Nem megnyitottam mindkét oldalt. Nem tudom melyik büntet jobban a sok cirill karakter vagy a férfihangú néni piros ruciban.
Egyébként te legalább tudod mit írtál?

Felméri Péter said...

Szóval Pászti ez neked az üzeneted számomra, ami után ilyen szörnyűségeken mentem keresztűl? Nekem az jött le az egészből, hogy arra hívtad fel a figyelmemet, hogy használjam a spellchecket a Thunderbird-ban.

(Felét a szavaknak nem értette meg a szerb-angol szótáram: http://www.krstarica.com/dictionary/index.php?u=podgarevac)

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy minden ami nagybetűvel van az név? Na mindegy, nem is vagyok olyan nagyon kíváncsi.

pászti said...

bocs, tényleg felületes voltam.
valóban, sokkal jobban állt volna az egész hablaty szöveget szerbül kitalálni. na de nemtook szerbül, max a nyelv ízére ha ráérzek, s azt is csak latin betükkel. szóval: nem pofázok többet, visszavonulok kertészkedni.

Felméri Péter said...

Te Pászti, ezt a szöveget te nyomtad le itt fejből? Mert akkor legalább egy szóra nagyon ráéreztél, mert van egy jó pár jelentése a "dobro" szónak.

Anonymous said...

méghogy elinni a pénzt a Félszigeten... :)) ittál ott eleget, látszott rajtad.

Amúgy meg "Kutya szerbia, nem lesz tiéd Hercegovina!"

Felméri Péter said...

Szóval voltál te is a Félszigeten, feketefene? És épp megfigyelted, hogy ittam egy kicsi-aprócska-semmittevő söröcskét? Abban annyi alkohol se volt, hogy a policok észrevegyék a szerkezeteikkel.

saint said...

Tökeccerű. Még Romániában kellett volna zöld kártyát kérned. Amúgy a biztosításos zöld kártyáról beszélsz sztem nem? Mert nem mindegy.