4 hónap, 3 hét, 2 nap

Végre megnéztem én is a "4 hónap, 3 hét, 2 nap" című filmet. A kommunizmus idején játszódik, de mivel konkrét nevek (pl. Ceauşescu) illetve események nem jelennek meg benne, az egész nagyon időtlenné és általánossá válik. Akárhol játszódhatna és akármikor. Gondolkoztam azon, hogy mi is lehet az, ami ennyire jól megteremti a kor hangulatát. Nekem két elem jutott eszembe. Az egyik az, hogy nem túlozza el a dolgokat. Nem tér ki konkrétan a rendszer túlkapásaira, nem jelennek meg a filmben az elnyomók. Csak az emberek félelmeiben, zsigereiben vannak jelen. Ennek a periódusnak az ábrázolásakor nagyon sok filmben megjelennek a hátborzongató túlzások, a groteszk ábrázolások, amik kicsit ellentmondó módom de úgy érzem, hogy enyhítik a hangulatot. Ha az ember túlzásokba ütközik, akkor hajlamos kilépni a filmből, eltávolodni tőle, és az egészre úgy tekinteni, mint egy mesére. Úgy érzem, hogy ez a film megtagadja ezt a fellélegzési lehetőséget és éppen ezért hat annyira nyomasztóan. Én keveset éltem abban a periódusban, de még is nagyon nyomasztóan hatott rám a film, felélesztette bennem pár latens félelmet, azt a hangulatot, amikor úgy érzi az ember, hogy nincs kilátás, mert a kormány mindent irányít és az egész életed egy konstans meghasonulás kell legyen, a valódi értékeid között és a között amit másoknak mutatsz, rettegve az árulástól, soha se tudva ki a besúgó.

A másik nagyon hatásos elem, ami csak fokozta ezt a hangulatot az a sok vágás nélküli felvétel. Úgy gondolom egy ilyen felvétel esetén a színész nagyon bele kell élje magát a karakterbe, ahhoz, hogy egy ekkora monológot tartson, mint amilyet az "orvos" (vetélő ember, vagy hogy nevezzem). Meg kell mondjam, hogy talán ez a monológ tette a legnagyobb hatást rám a teljes filmből. Annyira nyers és valós volt az a jelent.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe, de természetesen nem egy kellemes kikapcsolódás céljából.