Thursday, July 31, 2008

A szeretet

Ma a szeretetről akartam írni, de aztán meggondoltam magam, mert még mindig ugyanazzal a pasival jár, és inkább arról írok, hogy a reggel kinyomtam 20 fekvőtámaszt és még mindig alig bírom mozgatni a karjaimat. Úgy látszik kimentem a gyakorlatból.

És mindezt valakinek a kedvéért csináltam, hogy jól nézzek ki és legyek macsó. De őt meg nem érdekli, hiába a sok kínlódás meg minden, úgyhogy inkább fel is adom. Különben is érzem, hogy nem bírnám sokáig. De üzenem neki, hogy én megpróbáltam.

Most meg elutazok levezetni a Muuuvi Rövid Film Fesztivált a hétvégén, utána meg pár nap nyaralás a hegyekben. És majd utána leírom a kedvenc hét dalomat, ami szétszakítja majd az agyatokat és darabokra tépi az elméteket.

Wednesday, July 30, 2008

A galambok - képes bemutató

Ma növénytani megfigyelést tartottam a teraszról. De mivel egyetlen növényt se sikerült lencsevégre kapni, mert nagyon jól rejtőzködnek a kis szemetek, már 3 óra figyelés után fel akartam adni, ám ekkor figyelmes lettem egy galambra, és eldöntöttem, hogy inkább a galambokat figyelem meg ma. Ezt a galambot figyeltem meg szemmel:

Egyedik ábra. A galamb végigsétál a betonon.

A galambról tudni kell, hogy megeszi a kenyeret, de abból is leginkább a morzsákat szereti, ezért a kenyérevők nagy-családjába sorolom őket, ezen belül pedig a morzsaevők közé. A galambok ügyesen alkalmazkodtak a városi élet viszontagságaihoz, mivel ki tudják választani a szemétből is a kenyérmorzsát.

Kettedik ábra. A galamb mindjárt leér a betonról.

A galambokban néha van GPS is, hogy a tudósok meg tudják állapítani, hogy hova mennek szülni. Ezt nagyon fontos, hogy tudják a tudósok, de nem azért, hogy meg tudják enni a galambok tojásait, hanem hogy megfigyeljék őket.


Harmadik ábra. A galamb bemászik a fa alá, így rejtőzve el a természetes ragadozói elől.

A nap végén nem lehet tudni, hogy mit csinálnak a galambok, mert a sötétben nem látszanak. Tanulmány vége. A holnapi napot már nem fogom a galambok megfigyelésére fordítani.


Tuesday, July 29, 2008

A fájdalom csak nőőőő

Horváth Gábor (figyelo.ro) most küldte a linket a Félszigetes fotóival. És amint végig-scrolloztam a gyűjteményen, ennél a fotónál ragadtam le:


Bassza meg, most már még jobban fáj a szerbiai fiaskó.
AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!


Saturday, July 26, 2008

Hogyan baszta meg a Szerb Állam Felméri Pétert (igaz történet)

Csütörtök este eljöttem a Félszigetről, mert volt egy fellépésem Zentán, Szerbiában (ami egy 20k+ lakosú város, 80%+ magyarsággal, és ahol csupa olyan híres magyar ember született, akit nem ismerek). Az út Kolozsvár és Zenta között 400 km. Azaz oda vissza 810. A kurva GPS pedig Magyarországon keresztül mutatta az utat, mert hát neki mindegy. Elsőre elvezetett mindenféle eldugott utakon egy olyan apró határátkelőhöz, Magyarország és Szerbia között, ahol még a fák is át tudnak osonni. Csak legyen szerb vagy magyar útlevelük. Mert egyéb útlevéllel ott nem engednek át. Mint például, hogy csak egyet mondjak, románnal. Itt jött az első I.B.M. Visszafordulás, kerülő Szegeden keresztül, délután négykor, forgalom, stoplámpák, egyre fogy az idő. Itt jött a második meglepetés, mivel a városból kifele vezető út, amit a GPS ismert, le volt zárva. Újra próbálkozott, vissza a forgalomba. Kivezetett máshol. Már megint majdnem a határnál vagyok, amikor kiderült, hogy a második opció amit a GPS ismert szintén szívás, mert azt a határátkelőt megszüntették, keresni kell harmadikat. Nem baj, ott a benzinkút, majd útba igazit, és igen. Irány a harmadik opció, fel az autópályára, neki a határnak. Magyar vámos megtudja, hogy csak rövid előadásra megyek, és hogy jövök is hamar vissza, mondom neki ne csukja le a sorompót, mert még jövök. Elbeszélgettünk. Szóval Dumaszínház, ühüm, humor, aha, stand-up. Hátul senki se mert dudálni.

És akkor ott voltam már a siker torkában, hogy sikerült bejutnom a szerbeknek ennyire hermetikusan lezárt, szuperfasza országába, amikor kiderült, hogy nem. Mert a zöldkártyám nem jó az ő országukba. Menjek a banka, ami a közelben van és vegyek egyet. A bank pedig azt mondta, hogy jaj de jó, hogy jöttél Felméri Péter, a zöldkártya 137 euró lesz. Hát basszam, ezek két autópályát akarnak felhúzni egy látogatásomból? És kérdem mégis mennyi időre kerül ez ilyen sokba, 80 évre? Mert én nem ülök csak 4 órát. Hát ez a minimális és 1 hónapra szól. Nálam meg nem volt csak 59 euró, lejt nem akartak elfogadni, mert azt itt nem váltanak a határon levő segdugasz bankjukban. Faszom tudja, hogy ezeknél a szerbeknél akárki felhúzhat egy bankot ahol éri, aztán azt csinál benne amit akar? Szervezők pedig nem tudtak elém jönni, mert mind el voltak foglalva. A vámos meg nem tudott angolul, pedig én azt hittem, hogy az kötelező, szóval nem tudtam meggyőzni, hogy de nekem nagyon muszáj, mert kell vinni a humort. És a humor nem ismer határokat. De ismer. Én meg nem tudtam szerbül. De azért azt ki tudtam venni, amikor elküldött a picsába. De ő nem, hogy én őt, mert mosolyogtam. Szóval vissza Magyarországra, ahol a határon éppen megdugtak mindenkit a magyar vámosok, akkora sor volt minden kapunál.

Aztán irány hazafele, rükverc pár száz kilométert (párszázas ajánlat). De visszafele már sokkal jobb utat talált a GPS, mert szuper üres, kétsávos utakon hozott nagyon hosszan, ezért le is basztam, hogy akkor meg miért nem erre jöttünk? Másodszorra meg akkor basztam le, amikor Váradot egy olyan úton kerültette meg velem, amit a polgármester fiának a vak-béna-süket munkásai raktak össze, és ami rosszabb volt, mintha a blokkokon kellett volna átjöjjek. Hamarabb átértem volna, ha minden blokknál szét kellett volna szedjem az autót és összerakjam a másik oldalon.

Az igazság az, hogy nem akarom hibáztatni a szerbeket meg a GPS-t, meg a váradi útburkoló brigádokat, hisz mindez a frusztráció elkerülhető lett volna, ha több euró van nálam, ha utánajárok a zöldkártya érvényességének, ha a polgármester fiának a fagyi maffiában van benne a keze, ha sikerül teleportálni az autót a szerb határőrök vonala mögé vagy ha a kicsi kutya szart volna. De inkább hibáztatom a szerbeket, mert azok úgy se tudnak magyarul és így nekem is jobban esik.

Az út 230 lejbe került, amit hát sokkal szívesebben ittam volna el a Félszigeten, mert sokkal szórakoztatóbb lett volna. Még másnak is fizethettem volna. Hát van igazság?

Elnézést a káromkodásokért. Kár, hogy a szerbek nem értik.

Hát így jártam.