Friday, February 26, 2010

Humorfeszt Nr. VII

Újra tavasz, újra Humorfeszt. A Szomszédnéni megszervezi a 7. Erdélyi Humorfesztet. A fellépők egyelőre titkosak, de a versenyre már lehet jelentkezni. Idén több városban is lesz meghallgatás, az első Szentgyörgyön, ahol fellépünk a Szomszédnénivel és Zsók Levivel, majd utána jön a selejtező. Ugyanakkor az idén először vicces videókkal is lehet jelentkezni, ilyenekkel mint ez itt:




További részletek itt: humorfeszt.ro

Saturday, February 13, 2010

Budapest

Helló evribádi, tudom, hogy az utóbbi időben hanyagoltam a blogot, de most végre van valami érdekes, amit megosztanák mindenkivel. Nem is olyan hosszas keresés után sikerült egy albérletet találni Budapesten, szuper helyen, a Deák tértől nem messze. A Szomszédnénivel együtt béreljük és "zis iz zö bigining of ö bjutiful frensip". Még nem költöztünk be, de nagyon tetszik a hely ahol van, van egy kis erkélyem is, és egy szomszédos háznak köszönhetően egy méretes terasz is, ahova tavasszal nagyon jó lesz kiülni :D